Vezető hírek
Gyertyagyújtás a nemzeti gyásznapon
A forradalom azt üzeni, hogy sohasem alkudhatunk
E szavakkal köszöntötte a nemzeti gyásznapra gyűlt emlékezőket Stárics Roland, a Zala Megyei ‘56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke. A civil szervezet az önkormányzattal közösen immár nyolcadik alkalommal rendezett gyertyagyújtást november 4-e alkalmából az Ady utcai ’56-os emlékműnél.
Emlékező beszédet ezúttal Gecse Péter alpolgármester mondott, kiemelve az október 23-i budapesti eseményeket követő zalaegerszegi megmozdulásokat, melyek október 26-án kezdődtek. Mint fogalmazott: lelkes, euforikus hangulat jellemezte a fővárost és a vidéket, egészen a szovjet csapatok november 4-i bevonulásáig. A forradalom leverését megtorlás követte: Zalaegerszegen 56 ember ellen indult eljárás.
Az alpolgármester szerint a felkelők hősiessége, a bebörtönzöttek néma kiáltása és a sokak mártírhalála nem maradt következmények nélkül. 1956 után már semmi nem mehetett tovább úgy, mint azelőtt. A forradalom a hanyatlás útjára állította a kommunista eszmét. A felkelők bátran álltak ki igazukért, az ő harcuk az, ami ma is erőt adhat nekünk a mindennapi küzdelmeink során. 1956 azt mutatja meg, hogy sohasem alkudhatunk, ragaszkodnunk kell nemzetünk szabadságához, függetlenségéhez és egymásba kapaszkodva, egymást nem eresztve kell építenünk nemzetünk jövőjét – tette hozzá.
A megemlékezés gyertyagyújtással zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen