Vezető hírek
Ha húshagyókedd, akkor zalaegerszegi városi farsang
Március 4-én fánkvásár és jelmezes felvonulás várja az érdeklődőket
A zalaegerszegi városi farsang részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a polgármesteri hivatalban. Balaicz Zoltán többek között elmondta: több évtizedes hagyomány a télűző karnevál, melyet mindig húshagyókedden tartanak. A polgármester kiemelte: évről évre nagyobb érdeklődés kíséri a felvonulást, legyen szó azokról, akik jelmezt öltenek magukra, vagy azokról, akik csak nézik az eseményt.
Elhangzott: eddig közel ezren jelentkeztek a jelmezes mulatságra, így ha a nézőket is beleszámoljuk, akkor március 4-én délután több ezren lesznek kint a belváros főutcáján. Az önkormányzat köszönettel tartozik Ruisz Cecíliának, a Zalaegerszegi Nagycsaládosok Egyesülete vezetőjének, aki évek óta motorja a farsangi felvonulásnak.
Ruisz Cecília hozzátette: a hagyományokhoz híven a felvonulást megelőzi egy jótékonysági fánkvásár is, melyet az Art Moziban rendeznek. Kilenc csapat süti és árulja majd 15.30 órától a finomságokat; pékség, intézmény és nyugdíjas klubok is vannak a jelentkezők között. Ezt követően 16.45-től lezárják a Kossuth Lajos utcát, hiszen 17 órától indul a farsangi menet. Csapatok és egyéni jelmezesek egyaránt színesítik a felvonulást. (Eddig 28 csapat, és közel 1000 fő jelentkezett.)
Minden felvonuló csapat jutalmat kap
A szervezők az óvodákkal és az iskolákkal közösen úgy döntöttek, hogy idén nem versenyeztetik meg a csapatokat, mert nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik gyerekcsoport jelmeze a szebb és jobb. Így minden felvonuló csoport kap valamilyen meglepetés ajándékot. Verseny csupán az egyéni jelmezesek között lesz; a legjobbak a Mindszentyneum és a Göcseji Múzeum ajándékát kapják felajánlásként. A karneváli menet a megszokott útvonalon halad; vagyis az Art Mozitól a Kossuth utcai gyógyszertárig, majd ott megfordulva a Dísz térre vonulnak a maskarások.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jótékonysági fánkvásár bevételét az előző évekhez hasonlóan a Zalaegerszegi Nagycsaládosok Egyesülete kapja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
Két súlyemelő arany a masters ob-n top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren