Vezető hírek
Hősök Napja: életüket áldozták, ha úgy hozta a sors
Emlékezés a világháborúk áldozataira
A mai hősökről pedig dr. Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya beszélt. A rendezvényt a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar térzenéje nyitotta. Majd Dura Veronika, a Hevesi Sándor Színház színművésze szavalatát követően dr. Vereckei Csaba Iván ünnepi beszéde következett.
A II. világháborús emlékműnél a zalaegerszegi önkormányzat vezetői helyeztek el koszorút
- Az egykori háborúkra visszagondolva azt hittük, velünk már ilyen nem történhet meg. Végérvényesen szakított a barbár cselekedetekkel a civilizált világ és az ésszerű emberi döntések ideje következik. Amikor az emlékművek előtt állunk vagy hősi temető kapuját lépjük át, halandó emberekről van szó, akik hősökké váltak, amikor megélték a borzalmas cselekedeteket. Kik voltak ők? Mitől válik valaki hőssé? Komoly kihívás definiálni. Nem viseltek jelvényt, maszkot, nem rendelkeztek természetfeletti képességekkel, nem győzték le a gravitációt, nem olyanok voltak, mint a mesebeli hősök. De az életüket is feláldozták, ha úgy hozta a sors. A síremlékek alatt egyszerű emberek nyugszanak, szülők, nagyszülők, akik életüket adták. Akár egyenruhában indultak a harcba, akár fegyvertelenül halálos nélkülözésben éltek. Amikor a spártaiak emlékfeliratát olvastam, azt hittem, hősök csak a múltban léteztek, ma már nincs lehetőség ilyen tetteket végrehajtani. Aztán a kollégáim felmérést végeztek középiskolás diákok között, hogy kiket tartanak a mai tizenévesek hősnek. Mondták, hogy az önzetleneket, az önfeláldozókat, akik valamilyen jót tesznek. És valaki azt mondta, mindenkinek vannak nehézségei az életben és minden ember hős, aki legyőzi ezeket. Aki nem menekül el a kihívások elől, nem hátrál ki, aki felveszi a kesztyűt. Nekünk is van lehetőségünk hőssé válni, nem kell életáldozatot hozni ehhez. Az emberi lét nemcsak jelen idejű. A múltban gyökerezik, és a tettek a gyerekeink, unokáink életét, a jövőt formálják. Ez a mi felelősségünk, most írjuk azt a dalt, amiről a jövőben énekelhetnek – mondta többek között a dandártábornok, aki ünnepi beszédét Cseh Tamás Széna tér című dalához kapcsolva mondta el.
Dr. Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok
A koszorúzást a Nemzetközi Szent György Lovagrend Zala Vármegyei Priorátusának tagjai kezdték (I. világháborús emlékmű). Majd Kovács Martin, a Hevesi Sándor Színház színművésze szavalta el Petőfi Sándor: Rongyos vitézek című versét. A II. világháborús emlékműnél először a zalaegerszegi önkormányzat vezetői helyeztek el koszorút.
A rendezvényen közreműködött narrátorként H. Horváth Gyula, illetve a koszorúzásnál a Rendért ZKPE.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás