Vezető hírek
Járt a tesztpályán, de mindenki rendben van
A közlekedési miniszterről Marokkóba történt hazaérkezése után derült ki, hogy valamelyik európai országban elkaphatta a koronavírust, enyhe náthás tünetek jelentkeztek nála, ezért két hétig otthonról végzi munkáját.
Magyarországi látogatása során Zala megyében is járt, Nagykanizsán a Hydrofilt Kft. üzemét látogatta meg, Zalaegerszegen pedig a járműipari tesztpályát tekintette meg. Konkrétan a városban nem járt, a városvezetéssel nem találkozott. A tesztpályán öt személlyel volt kontaktusa látogatása során. Valamennyi érintett karanténba került, mind az öt fő átesett a teszten és mindannyian rendben vannak - áll a közleményben.
Korábban az ATV Híradója érdeklődött a város ellenzéki képviselőinél a koronavírussal fertőzött marokkói miniszter Zala megyei és Zalaegerszegi látogatásáról - derül ki a Tiéd a Város! egyesület közösségi oldalán. Mint írják: Keresztes Csaba (DK) frakcióvezető és Dr. Paksy Zoltán (LMP), az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság tagja az alábbiakról tájékoztatta az ATV-t.
"Információnk szerint valóban volt Zalaegerszegen a koronavírussal fertőzött marokkói miniszter, akiről nem volt tudható, hogy fertőzött és Európából érkezett hozzánk. Úgy tudjuk, hogy a zalaegerszegi tesztpályán több emberrel találkozott, ők karanténba kerültek, majd elvégezték náluk a szükséges tesztet. Mindannyiuk eredménye negatív lett."
Az ellenzéki pártok képviselői remélik, hogy a látogatás miatt senki sincs veszélyben.
(Nyitóképünk illusztráció)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala