Vezető hírek
Két új rohammentőt kapott Zala megye
A söjtöri és a zalalövői mentőállomás létesítésével Zala megyében is teljesült az az elvárás, hogy a mentőegységek a riasztástól számított 15 percen belül kiérkezzenek a településekre – beszélt a két korábbi beruházásról Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Mint fogalmazott, az ellátás zavartalanságát szolgálja az is, hogy a 13 évnél idősebb mentőautókat folyamatosan újra cseréli a kormány. Az országban összesen 193 új mentőautó áll majd szolgálatba, ebből most kettőt kapott Zala megye, és még további járművek várhatók. Az egyik mentőautó Zalaegerszegre került, számítva arra, hogy az épülő tesztpálya miatt megnő lélekszám, illetve a városban tartózkodók száma. Egy adósságot azonban még törleszteni kell, ez pedig a zalaegerszegi mentőállomás felújítása, hangsúlyozta.
Nagy öröm számukra a két új rohammentő érkezése, fűzte hozzá az elhangzottakhoz Vincze Luca megyei vezető mentőtiszt, mert sokkal korszerűbb technikával tudják a betegeket menteni, szállítani. A kocsik automataváltósak, így a sofőröknek nem kell plusz figyelmet fordítani a sebességváltásra. Az új mentőautók betegtere egyaránt kényelmesebb a korábbiaknál, mind az ellátó személyzet, mind pedig a beteg szempontjából.
A mentőállomáson bemutattak egy mentőorvosi személyautót is, ami egy vadbaleset miatt szorult javításra. Dr. Lórántfy Mária, az OM Nyugat-dunántúli Régiójának igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, minden megyében egy ilyen mentőorvosi kocsi van, a zalai Lentiben teljesít szolgálatot. Zala megyében ezzel együtt összesen 28 mentőautó áll rendelkezésre a tíz telephelyen, melyek közül Nagykanizsán, Lentiben, Keszthelyen és Zalaegerszegen van eset-rohamkocsi.
Elhangzott, hogy a megyeszékhelyi mentőállomásra szeretnének még egyet nappali szolgálatra beállítani, hogy a súlyos állapotú betegek kórházak közti szállítása mellett legyen még egy rohamkocsi szükség esetén. A két új jármű 32 millió forintba került, értékük a felszereléssel együtt 50 millió forintot tesz ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás