Vezető hírek
Kiegészítő jegy helyett helyjegy a távolsági buszokon
A helyjegy egységesen 300 Ft-ba kerül - fokozott utasforgalom mellett is fix ülőhelyen ülhet vele az utas
A helyjegy a MÁV appban – ahol mostantól már minden buszjáratra váltható menetjegy is – és a jegy.mav.hu felületén is megvásárolható, a pénztárak és a MÁV-START automatái mellett. A közlekedési vállalat célja, hogy a fejlesztéssel még kényelmesebbé tegye az utazást.
Illusztráció (Forrás: Volánbusz Zrt.)
A szolgáltatás először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között is igénybe vehető lesz. A helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is fix ülőhelyen, kényelmesen tölthetik utazásukat.
A helyjegy egységesen 300 Ft-ba kerül, függetlenül az utazás távolságától, az utas életkorától, valamint attól, hogy az utas mivel utazik (jeggyel, bérlettel, napijeggyel, igazolvánnyal, igazolással – függően az egyéb feltételektől). Az online vásárolt (MÁV mobilalkalmazás, jegy.mav.hu) helyjegy ára 5% kedvezményt tartalmaz, így csak 285 Ft-ba kerül.
A helyjegy minden jegy és vármegye- vagy országbérletbérlet, napijegy, továbbá a jogszabály alapján ingyenes utazási lehetőséget biztosító valamennyi igazolvány és igazolás mellé megvásárolható. Megváltása nem kötelező, de mindenképpen javasolt, különösen a frekventált járatokon, mert csak azoknak lesz biztosan ülőhelyük, akik rendelkeznek helyjeggyel. Ezeken a járatokon a helyjeggyel nem rendelkező utasok a szabad kapacitás erejéig a szabadon maradt helyeket foglalhatják el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen