Vezető hírek
Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszer
Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedekben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert alakítottak ki, melynek során fontos testvérvárosi szálak kötődtek, megismerve egymás kultúráját, művészetét, gazdaságát, gasztronómiáját. „A barátság mellett összekötnek bennünket az örök európai értékek, egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése és a jövő közös építése iránti elkötelezettségünk” – fogalmazott a polgármester.
Testvérvárosi küldöttek köszöntötték Zalaegerszeget
Az ünnepségen részt vett dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára is köszöntötte a testvérvárosokból érkezőket és hangsúlyozta: különféle nyelvű és kultúrájú népek békében és egyre erősebb együttműködésben élnek egymás mellett Közép-Európában. „Felül tudunk emelkedni mindazon konfliktuson, amelyek 70 éve, vagy éppen száz éve emésztették a kontinenst.
Szólt a Modern Városok Programról, mely az önkormányzatok és a kormány szövetségét fejezi ki az európai élvonalba törekvő Magyarország víziójának jegyében. Kiemelte a Zalaegerszeggel kötött szerződés legfontosabb elemeit, megemlítve, hogy a „zászlóshajó” a 40 milliárd forintból megépülő járműipari tesztpálya, amely az egész ország helyzetét fogja alapvetően befolyásolni. Végül gratulált a 770 éves Zalaegerszeg sikereihez, és a testvérvárosokkal való kapcsolatokhoz.
dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkár
A delegációvezetők is köszöntötték Zalaegerszeg ünnepét. Így dr. Maria-Luise Mathiaschitz polgármester (Klagenfurt), Werner Arndt polgármester (Marl), Thomas Hüve, a Marl-Zalaegerszeg Testvérvárosi Egyesület elnöke (Marl), Thomas Solinski alpolgármester (Krosno), Harald Trautman, a Kusel-Zalaegerszeg Baráti Kör elnöke (Kusel), Kalina Georgijeva jegyző (Dobrics), Horváth Ferenc alpolgármester (Lendva), Kovács Lajos Alpár önkormányzati képviselő (Marosvásárhely), Cseh Gábor, a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Társaság elnöke (Marosvásárhely), Babják Zoltán polgármester (Beregszász), Lázár Kiss Barna András polgármester (Barót) Tóth Sándor polgármester (Nyárádszereda) és dr. Hájos Zoltán polgármester (Dunaszerdahely.
A köszöntők után került sor Barót, Nyárádszereda és a felvidéki Dunaszerdahely városokkal a barátsági nyilatkozatok aláírására, melyet Zalaegerszeg részéről Balaicz Zoltán polgármester látott el kézjegyével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épül -
rovatunk hírei
Budaházi 70+1 – születésnapi tárlat a Göcseji MúzeumbanSzemélyi kérdésekről is döntött a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület60 éve hunyt el Göcseji Pataki Ferenc festőművészMegújul a Viruló Kert Baráti EgyesületHoppláda a Griff BábszínházbanMikrozöldek a könyvtárbanHány köztéri szobor fér el a városban?A Honvédmenház története a Göcseji MúzeumbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanMegemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi Központban top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett