Vezető hírek
Kötődés a szülővároshoz
Ismét Egerszegi Kapocs Budapesten
A vendégeket Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán polgármester fogadta. Részt vett az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint számos államtitkár és államtitkár helyettes.
A hagyományokhoz híven Zalaegerszeg polgármestere felidézte az elmúlt év gazdaságfejlesztési sikereit, a város fejlődésében bekövetkezett változásokat, melyek pozitívan hatottak a mindennapokban is. Prezentációja elején hangsúlyozta: a koronavírus járvány miatt 2019-ben találkoztak utoljára, az elmúlt két évben nem sikerült megtartani az Egerszegi Kapocs rendezvényt, de reméli, hogy a jövőben már zökkenőmentesen tudnak találkozni.
Balaicz Zoltán elmondta: Zalaegerszegen 2024-ig mintegy 120 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztés zajlik és egyre nagyobb kihívás lesz a folyó fejlesztésekhez munkaerőt találni. A munkanélküliségi ráta a múlt év végén már közelített a teljes foglalkoztatottsághoz. Kiemelte: ha erős a gazdaság, ha vannak beruházások, akkor van pénz oktatásra, kultúrára, egészségügyre. Épül a megye eddigi legnagyobb beruházásának számító M76-os gyorsforgalmi út Balatonszentgyörgy irányába, illetve készülnek a Körmendig tartó meghosszabbítás tervei is. Vonzza a befektetőket a 250 hektáros területen 45 milliárd forintból rövidesen elkészülő ZalaZone járműipari tesztpálya és a szomszédságában a Rheinmetall 60 milliárdból épülő harckocsi gyárának beruházása is a terveknek megfelelően halad. Szólt a Metrans 33 milliárd forintos beruházásáról, a drónkutatási és fejlesztési kompetenciaközpontról és az északi ipari parkban még megvalósuló fejlesztésekről.
Szó esett a Kovács Károly Városépítő Programról: 2024-ig 15 milliárd forintból újulnak meg utak, járdák, parkolók több, mint kilencven helyszínen. Kerékpárutak is épültek és épülnek: 2019-2022 között 18,8 kilométer készült el. Megemlítette a polgármester a városi nagyberuházásokat is, így az uszodaépítést, amely elkészült és az átadására a jövő hónapban kerül sor. Épül az alsóerdei sportközpont, a Mindszentyneum, és átadásra vár a Helyi Termelői Piac. A városrehabilitációs program részleteiről is beszélt a polgármester: így a Vizslapark, a Gébárti-tó környezetének megújításáról, a Zrínyi-gimnázium várható munkálatairól, melyek a tetőtérben már megkezdődtek. A Hevesi Sándor Színház rekonstrukciójával kapcsolatban elhangzott: 255 millió forintból elkészültek a tervek, és megkezdődik a beruházás előkészítése.
Az Egerszegi Kapocs rendezvényen köszöntötte a megjelenteket Palkovics László és Vigh László is. A polgármesteri prezentációt követően az est kötetlen beszélgetéssel folytatódott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala