Vezető hírek
Összetett modernizálás Lentiben
Megújult a Vörösmarty iskola is
Mint kiderült: az intézmény kívül-belül megszépült, akadálymentes lett, külső hőszigetelést és személyfelvonót kapott, valamint energetikai ráncfelvarráson is átesett. Közel 170 milliós önkormányzati modernizálással megújították a főzőkonyhát és a menza belső tereit. Az új konyhatechnológia segítségével már akár 800 főre is képesek meleg ételt készíteni. A tornateremben speciális sportpadlót raktak le, s teljesen újjáalkották a fal- és mennyezetburkolatot. A tanulók örülhettek a több tízmillió forint értékben beszerzett különféle eszközöknek: szaktantermi felszereléseknek, digitális berendezéseknek, a kényelmes székeknek, a padoknak.
Vigh László, a városnak, a fenntartónak és a kivitelezőnek is gratulált, azt jelezve, hogy az új EU-ciklus forrásait is hasznos célokra fogják majd fordítani Zala megyében is.
Horváth László arról is szólt, hogy az iskola nem csupán a helyben élőket szolgálja, hanem a mikrorégió településeit is. Köszönetet mondott a türelmes pedagógusoknak és a béketűrő szülőknek, hogy zavartalanul folyt az újabb helyi beruházás is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen