Vezető hírek
Sajtónapi köszöntés
A város polgármestere emlékeztetett, a koronavírus járvány miatt utoljára két évvel ezelőtt találkozott a városvezetés a helyi sajtó képviselőivel, akik helyt álltak a nehéz időszakban is és tájékoztatták a városlakókat a legfontosabb eseményekről. Szólt 1848 történelmi jelentőségéről, megjegyezve: minden magyar ember magáénak érzi és soha nem felejti el az 1848/49-es forradalom és szabadságharc célkitűzéseit. Mint fogalmazott, a magyar szabad sajtó napját 1990 óta ünneplik Magyarországon és mondanak köszönetet az újságírók munkájáért.
Vigh László is köszöntötte a sajtó képviselőit, szólt a korrekt tájékoztatásról és a jó együttműködésről. Zalaegerszeg fejlődéséről és a jelenlegi városfejlesztési munkákról elmondta: a város az elmúlt nyolc évben rengeteget fejlődött és ez a kitartó munka a jövőben is folytatódni fog.
A már hagyományos sajtóreggeli kötetlen beszélgetéssel ért véget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Július 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz térenKi kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen! -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz térenA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen