Vezető hírek
Szebb és tágasabb lett
Korszerűsödött az egészségügyi ellátás Bakon
Kovács Tamás polgármester elmondta, a Magyar falu programból még az előző testület nyert támogatást 2019-ben a rekonstrukcióra, amit az elmúlt évben sikerült megvalósítani. A belső falak átrendezésével megnövekedett a házi orvosi rendelő és védőnői szolgálat területe. Megváltozott az egész belső miliő, amelyről a felújítás után először érkező betegek úgy vélekedtek: mintha nagyobb lenne az épület. A rekonstrukció során kicserélték a nyílászárókat, a burkolatokat, korszerűsítették az elektromos hálózatot és a fűtésrendszert. Az orvosi illetve a védőnői ellátást új eszközök beszerzésével is fejleszteni kívánják. Mivel az épület emeletes, a felső szinten lévő szolgálati lakás megújítását is tervezik az elkövetkezőkben. Az energetikai korszerűsítést teljessé kívánják tenni az épület külső felújításával, szigetelésével és a tető cseréjével. A környezet további szépítésében és parkolóhelyek kialakításában is gondolkodnak.
A háziorvosi rendelő várója
Dr. Tóthbán Beáta háziorvos jelentősnek nevezte a beruházást, hiszen a rendelőhöz az elmúlt harminc évben nem nyúltak. Az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat közös bejáratot kapott, ezáltal külön várót is. A falak átrendezésével a helyiségek is nagyobbak lettek. Nagyon elégedettek az eredménnyel, és abban bíznak, hogy a harmincéves eszközpark is megújulhat a jövőben. Ennek fontosságát a doktornő azzal indokolta, hogy Sárhida és Bak háziorvosi vegyes körzete összesen 2400 lakó ellátásáért felel.
Az egészségügyi intézmény megújításáért köszönetét fejezte ki Merthné Egyed Mária védőnő is, aki jelenleg 124 kisgyermekes családot lát el, de hozzátartoznak a Baki Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó települések óvodái és iskolái is. Kiemelte, hogy várót, kisgyermekmosdót kapott a védőnői szolgálat. Sikerült kialakítani egy baba-mama sarkot, ahol intim körülmények között szoptathatnak a rendelésre várakozó kismamák. Külön helyiséget kapott méhnyakszűrés is, amit védőnőként szintén végezhet.
Vigh László országgyűlési képviselő úgy értékelt: Bak központi szerepe, illetve az ellátandó lakosság magas létszáma miatt kaphatott közel 30 millió forintot a háziorvosi és a védőnői rendelő felújítására. A Magyar falu programban a tavalyi 217 milliárd helyett idén már 250 milliárd forint áll rendelkezésre. Felhívta a figyelmet, hogy a célterületek közül kivették a felhagyott ingatlanok megvásárlására, átalakítására, valamint a házhelyek kialakítására vonatkozókat, mert országosan alacsony volt az igény ezekre. Így viszont több forrás jut a megmaradt célterületekre, például Bak esetében az orvosi eszközpark korszerűsítésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen