Vezető hírek
Új aszfalt és buszöblök a Köztársaság útján
Fejlesztették a Hegyalja – Átalszegett utcai csomópontot is
A beruházás a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósult meg, a munkálatok részleteiről helyszíni sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés.
Bali Zoltán alpolgármester elmondta: a Závodszky utca és a Gyimesi utca, valamint a Fejér György- és Átalszegett utca közötti szakaszon, mintegy 800 folyóméter hosszúságban újult meg a Köztársaság útja. Előbb szennyvíz- és ivóvízvezeték rekonstrukció történt, majd a csapadékvíz-elvezetést korszerűsítették. Ezt követően újultak meg a szegélyek, majd az aszfaltburkolat. A gyengébb teherbírású szakaszokon pályaszerkezet-cserére is sor került. Az úton található három helyijáratú autóbusz-öblöt pedig nem térköves, hanem jobb teherbírású bazaltbetonos burkolattal fedték le.
Elhangzott: átépült a Köztársaság útja – Átalszegett út – Hegyalja utca csomópont is, mégpedig úgy, hogy az autóbuszok déli irányból biztonságosabban kanyarodhassanak a Hegyalja utca felé. A projekt részeként az Eötvös-iskola parkolójához vezető utat is kiszélesítették.
A sajtótájékoztatón részt vett Vigh László országgyűlési képviselő, aki elmondta: Zalaegerszeg közlekedése napról napra kihívások elé állítja az embert, hiszen közel 50 ezer gépjármű dübörög városszerte, vagy halad át a megyeszékhelyen. A mostanihoz hasonló fejlesztések azt szolgálják, hogy időben, és biztonságosan érjenek célba az itt élők.
A kertvárosi városrész két önkormányzati képviselője, Orosz Ferencné és Bognár Ákos is üdvözölte a felújítást. Többek között elhangzott: egy régi álom vált valóra, mert az útszakasz már leromlott állapotban volt, hiszen az elmúlt évtizedben hatalmasra nőtt a gépjárműforgalom. A Kertváros fő „verőere” a Köztársaság útja, szinte mindenki áthalad rajta, aki a városközpont felé igyekszik, vagy onnan érkezik. Az autóbuszforgalom és a menetrend módosítása miatt ugyancsak szükségessé vált az utca és a Hegyalja utcai csomópont fejlesztése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen