Vezető hírek
Védelmi egyeztetés Zalaegerszegen a koronavírussal kapcsolatban
Meghallgatták a megyei kormánymegbízott (egyben a megyei védelmi bizottság elnöke), a megyei és járási tiszti főorvos, valamint a megyei kórház főigazgatójának a tájékoztatóját, majd a rendőrség, a katasztrófavédelem, és a városi nevelési-oktatási, szociális, egészségügyi, idősügyi, kulturális, sport intézmények vezetőivel meghatározták a legfontosabb lépéseket.
Hétfőn délután külön megbeszélést tartanak a városi és városkörnyéki felnőtt háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak, bevonva a mentőszolgálatot, a megyei kórházat és a tisztifőorvosokat is.
Forrás: Facebook/Balaicz Zoltán
Mint az az egyeztetésen elhangzott: jelenleg Magyarországon továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg, azonban már 20 európai országban (köztük szomszédos országokban is) megjelent a vírus, így biztos, hogy hamarosan hazánkban is regisztrálnak fertőzötteket. Ezért a zalaegerszegieknek is fontos megtenniük minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy a közösség épségben, erőben és egészségben vészelje át az előttünk álló időszakot.
A polgármester fokozottan kéri, hogy aki a betegség által már érintett országokban járt a napokban, és bármilyen betegségtünetet észlel magán, az maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát, illetve az ügyeletet! A mai döntés alapján a városi intézmények nagyobb mennyiséget szerznek be a tisztító- és fertőtlenítő szerekből, a város pedig 700 ezer forint értékben gondoskodik a háziorvosok és szociális dolgozók védőfelszereléssel történő ellátásáról. A jelenlévők abban is megállapodtak, hogy ha szükséges, naponta egyeztetnek a helyzettel kapcsolatban, a polgármester pedig rögtön tájékoztatást ad a közösségi oldalain, ha bármilyen új információ a rendelkezésére áll.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között