2024.10.04., péntek - FerencZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Zala is kap egy új vízszállító járművet

2019. május 10. péntek, 18:48
Sajtóközlemény
Szimpla- és duplafülkés vízszállítókat, magasból mentő gépjárművet, kritikusinfrastruktúra-bevetési egységeket, valamint gyorsbeavatkozó járműveket adtak át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon május kilencedikén. A járművek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.

Eszközpark-fejlesztés a katasztrófavédelemnél

A rendezvényen dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, a főigazgatóság vezetői, az érintett megyék katasztrófavédelmi igazgatói és a BM HEROS Zrt. vezetői előtt a Himnusz elhangzását követően Bartók Péter tűzoltó ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes mondott beszédet. Elöljáróban kijelentette, hogy a mai nappal mérföldkőhöz érkezett a katasztrófavédelemnél zajló technikai fejlesztés, az eszközpark 2013-ban megkezdett megújítása. Mint mondta, a beszerzéseknél elsődleges szempont a gyakorlati igények kielégítése és a hazai gyártási kapacitásra alapuló eszközbeszerzés volt. Az ezredes emlékeztetett arra, hogy az idén lezárult a gépjárműfecskendők beszerzésére szolgáló európai uniós projekt, amelynek keretében 14,5 milliárd forint értékben 108 gépjárműfecskendő állt szolgálatba.

Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese fog kezet egymással

A hazai tűzoltógépjármű-park fejlesztésének folytatásaként, uniós pályázati lehetőségek kihasználásával, az „Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállító gépjárművek rendszerbe állítása” című KEHOP-1.6.0-15-2016-00020 azonosítószámú projekt révén nagy szállítókapacitású vízszállító gépjárművek beszerzése történt meg. Az új duplafülkés vízszállító tűzoltógépjármű prototípusa 2018 decemberében a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmat Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságán állt készenlétbe. A duplafülkés vízszállító járműből összesen tizennégyet szerez be a katasztrófavédelem a program keretében: a főváros mellett most Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyei tűzoltóságokhoz kerül egy-egy darab. A gépjármű 7 ezer literes beépített víztartállyal rendelkezik, a vízszállító percenként 2500 liter vizet szállítani képes, normál nyomású, beépített Rosenbauer NH25 típusú szivattyúval, és percenként 400 liter vizet kezelni képes nagynyomású szivattyúval szerelték fel. A duplafülkés vízszállító gépjármű a tűzoltóságok többcélú beavatkozó eszköze. Alkalmas a gépjárműfecskendők vízutánpótlásának biztosítására vízszegény területeken, használható egy teljes raj szállítására, de önálló beavatkozó járműként is bevethető, akár erdőtűz oltásához is.

A főigazgató-helyettest követően Kontrát Károly emelkedett szólásra. Elsősorban leszögezte: ma a biztonság a legnagyobb közösségi érték, amely meghatározza a mindennapokat. E biztonságnak, folytatta az államtitkár, meghatározó része az, amelyet a tűzoltók biztosítanak. E terület erősítésének fontos eszköze az új felszerelések, járművek beszerzése. Ezt a célt az európai uniós és a hazai forrásokkal lehet elérni – tette hozzá Kontrát Károly. A hazai fejlesztésre, gyártásra utalva a miniszterhelyettes fontos momentumnak nevezte azt, hogy saját szakemberek, mesteremberek munkája is benne van az átadott járművekben. Hozzátette, az is fontos, hogy a tűzoltóktól folyamatosan érkezik visszajelzés arról, milyen használni ezeket a járműveket, és a tapasztalatok mentén mindig lehet javítani azokon. Fontos nap ez a mai nemcsak a tűzoltóknak, hanem azoknak a településeknek, térségeknek is, amelyekhez ezek a járművek kerülnek, zárta szavait az államtitkár, mert mint mondta, az új felszerelések magasabb szintű biztonságot garantálnak.

Köszöntőjét követően Kontrát Károly és dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató átadta az indítókulcsokat és az emléklapokat az igazgatóságok és az önkéntes egyesületek képviselőinek. A rendezvény a Szózattal ért véget, majd a megjelentek megtekintették a BM OKF épülete előtt felsorakozott különféle járműveket.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK