Vezető hírek
A falu elérhetőségét javítja
Utat újítottak fel Zalaszentlászlón
Bohár István László, Nagy Bálint és Mórocz József
A beruházás átadásán Nagy Bálint közlekedési államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít az útfejlesztési programok megvalósítására, amely óriási lökést ad a helyi gazdaság és ipar fejlesztésének, élénkíti a turizmust és növeli a helyiek életminőségét. Vonzóbbá teszi a térséget a beruházásoknak, amelyek új munkahelyeket teremtenek és hozzájárulnak az adott régió növekedéséhez. Mint mondta, az állam az elmúlt évek alatt jelentős forrásmennyiséget mozgósított a 2010 előtt felhalmozott hatalmas útkarbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. A vidékben van a magyar gazdaság növekedési potenciálja, a gyarapodás aranytartaléka. A legtöbb felújítási igény éppen a mellékúthálózaton jelentkezik, így nem véletlen, hogy a kormány ezek felújítására és fejlesztésére koncentrál. Ennek egyik nagyon sikeres pontja a Magyar Falu Útfejlesztési Program, amely elsősorban az ötezer fő alatti települések megközelítésének javítását tűzte ki célul. A zalaszentlászlói út felújítása is ebből a keretből valósult meg, emelte ki, biztonságos közlekedést kívánva, Nagy Bálint.
A Magyar Közút Keszthelyi Mérnöksége végezte a másfél kilométeres szakasz rekonstrukcióját az elmúlt évben, amely során 8800 négyzetméteren 1210 tonna aszfaltot dolgoztak be az útpályára teljes szélességben egy rétegben. Ezt követően feltöltötték és tömörítették a padkaburkolatot. A munka a saját gépeknek is köszönhetően gyorsan zajlott, október 24-én történt meg az útpálya előkészítése profilmarással, és november 11-én már le is vonultak a területről.
Mórocz József, a Magyar Közút Zala Megyei Igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy a Magyar Falu Útfelújítás Program keretében két évvel ezelőtt szereztek be egy aszfaltbedolgozó gépet (finisert), amellyel a hasonló műszaki tartalmú munkákat saját hatáskörben és lényegesen kedvezőbb áron tudják elvégezni. Alsópáhok, Hévíz, Keszthely, Karmacs, Zalaszántó és Türje térsége mellett, most a másfél kilométer hosszú zalaszentlászlói átkelési szakasz is meg tudott újulni.
Örömét fejezte ki a rekonstrukció miatt, Bohár István László, Zalaszentlászló polgármestere. Mint fogalmazott, a felújított útszakasz a biztonságos közlekedést teszi lehetővé a környék lakosságának.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Műtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt