Vezető hírek
Útépítés korszerű technológiával Kispáliban
Vigh László, Horváth Zsuzsanna és Dormán László
Több évtizedes problémát sikerül megoldani ezen útszakasz felújításával, amit nemcsak a helyiek, hanem a Nagypáli, Nagykutas és a Vas megyei Andrásfa felé közlekedők is használnak – mondta Horváth Zsuzsanna, Kispáli polgármestere. Az elmúlt években önkormányzatunk több pályázatot nyújtott be rekonstrukcióra, sajnos eredménytelenül. Önerőből pedig kistelepülés révén nem tudtuk megvalósítani ezt. Most Vigh László országgyűlési képviselő jóvoltából 71,5 millió kormányzati támogatásban részesültünk, melyből a közigazgatási határtól a településtábláig tartó 600 méteres szakasz felújítása történhet meg hideg remix eljárással majd aszfaltozással. Reméljük, hogy ezzel a korszerű technológiával felújított utat nagyon sokáig tudjuk használni.
Az elmúlt évben Kispáliban megújult egy jelentős belterületi útszakasz Nagypáli irányából egészen a haranglábig. A településtáblától ezen felújított részig húzódik egy 200 méteres szakasz, ami a magyar közút tulajdona. A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, tervezik, hogy átveszik önkormányzati kezelésbe, mert így pályázat vagy más állami támogatás révén ez is megújulhat, egységet képezve a most felújítás alatt álló kültéri útszakasszal.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt fűzte hozzá, hogy a 76-os főúttól a Kispáliba vezető bekötő út fennmaradt hosszabb szakaszát akkor újítják fel, amikor a tesztpálya kivitelezéséhez már minden anyagot beszállítottak. Jelezte, hogy tavaly évvégéig 170 ezer tonna kavicsot hordtak be a próbapályára, melynek építése 50 százalékos készültségi fokon áll jelenleg.
Dormán László, a Hydrpcomp Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az útfelújítást úgynevezett hideg remix újrahasznosító technológiával végzik, egy speciális gép segítségével. A felmart régi aszfaltból alap lesz, amit cementtel keverve visszadolgoznak és tömörítik, majd öt méter szélességben két réteg aszfalttal borítják az úttestet. A két szélén egy-egy méter szélességben megerősített padkát építenek, amely tovább növeli az új útszakasz tartósságát, élettartalmát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen