Vezető hírek
Igazi rózsák terévé válik
Felújítják a Kis makrancos szobrot a szökőkúttal együtt
A részletekről a helyszínen sajtótájékoztató keretében számolt be Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő.
A polgármester felidézte, hogy az elmúlt években a tér körül már megújult a Mátyás király utca, a református templom, az evangélikus lelkészház, továbbá egy székelykapuval is gazdagodott a terület. Mint mondta, szeretnék, ha az 1756-ban épült Kálvária kápolna is új külsőt kapna majd. Ebben a temetőben nyugszik Czobor Mátyás is, aki 1918-1936 között volt a város polgármestere.
Igazi rózsák terévé változik a terület, az egész tér megújul, az új termőföldbe 2 600 tő rózsát ültetnek, lesznek új sétányok, padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók. Kisfaludi Strobl Zsigmond Kis makrancos című szobra is megújul a szökőkúttal együtt -fogalmazott Balaicz Zoltán.
Vigh László hozzátette: Zalaegerszegen olyan létesítmények, beruházások és felújítások jöttek és jönnek létre, amire az országból is sokan kíváncsiak. Így egyre többen látogatnak a városba. Az országgyűlési képviselő célja, hogy minden szükséges forrást elérjenek Zalaegerszeg számára.
A Kovács Károly Városépítő Program nélkül az ilyen beruházások nem valósulhatnának meg – hangsúlyozta Galbavy Zoltán. Elmondta: sokan megkeresték a környékről, amikor elkezdődött a munka, attól tartva, hogy parkolóhelyek épülnek a területen. Mindenkit megnyugtatott, hogy a tér ismét zöld lesz és szebb, korszerűbb az eredetinél.
A kivitelező Naste-Bau Kft. ügyvezetője, Kovács Dezső megköszönte az önkormányzat megbízását és felhívta a figyelmet az egészséges környezet fontosságára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon