2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Megújul a landorhegyi idősek gondozóháza

2017. szeptember 08. péntek, 17:21
Szerző és fotó: Antal Lívia
Kívülről még modernnek tűnhet, de az ablakok, ajtók már nem zárnak teljesen a landorhegyi idősek gondozóházának szigetelésnélküli épületében. 2018. február végére mindez már múlté lesz, ugyanis elkezdődött a szociális intézmény energetikai korszerűsítését szolgáló külső-belső felújítása.

A TOP-program felhasználása tekintetében törekedtek arra is, hogy gondozási központ és ahhoz tartozó intézményegységek felújítása is megtörténhessen, mondta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a projektnyitó sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott, az idősebb generáció mindenképp megérdemli a figyelmet, hiszen ők voltak azok, akik felépítették az országot 1945 után. A szépkorúak iránti törődést az is jelzi, hogy a várost már több alkalommal tüntették ki megyei és országos idősbarát önkormányzat díjjal. A rekonstrukcióra rátérve azt mondta, itt valósul meg a legnagyobb fejlesztés, hiszen az épület energetikai korszerűsítésére 205 millió forintos uniós támogatást tudnak fordítani a TOP-programból. Az idősek gondozóházának belső felújítását is szükségesnek érezték, melyhez az önkormányzat 26 millió forintos saját erőt biztosít, és további kétmillió forintot speciális betegágyak beszerzésére. Végül reményét fejezte ki, hogy jövő február végén olyan korszerű otthont tudnak átadni, melyre mindnyájan büszkék lehetnek.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a város fontosnak tartja, hogy az ápolásra szoruló szépkorúaknak megfelelő körülményeket biztosítson az őket ellátó intézményekben. E szándékához sikerült forrást rendelnie, melyből most az idősek gondozóháza újulhat meg.

Landorhegy azon városrész, ahol a legtöbb közoktatási, köznevelési, felsőoktatási és szociális intézmény található, ezért is külön öröm, hogy a gondozóház rekonstrukciója is megtörténhet, emelte ki Makovecz Tamás. A településrész önkormányzati képviselője hozzáfűzte, hogy tavaly a Landorhegyi Óvoda szépült meg, a minap pedig megkezdődött a Landorhegyi Általános Iskola felújítása, és nagy erőkkel készülnek az Apáczai VMK előtti tér rekonstrukciójára is.

Az 54 éves volt bölcsődei épületet 25 éve alakították át a gondozóházzá, ahol a falak szigetelésnélküliek, az ablakok, ajtók elvetemedtek, a tető azbeszttartalmú hullámpala, mondta el az épület mára igencsak megromlott állagáról dr. Halász Erzsébet. Az Idősek Gondozóháza vezetője azt is felidézte, hogy a régóta vágyott felújításra korábban nem nyertek pályázati támogatást. Az elmúlt évben viszont ígéretet kaptak a városvezetéstől, hogy 2017-ben megvalósulhat a gondozóház rekonstrukciója. Mivel az elnyert forrás felhasználása túlnyomórészt a B jelű épületrészre terjed ki, az önkormányzatnak köszönhetően az A és C jelű épületrészekben is megvalósulhat a festés, a zuhanyzók és mosdók felújítása, és egy mozgáskorlátozott zuhanyzó kialakítása. Megköszönik azt a két millió forintot is, melyből a mindennapi szakszerű ápolást segítő ágyakat szerezhetnek be, hangsúlyozta az intézményvezető.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK