Vezető hírek
Önvezető autók az egykor macskaköves úton
Minderről Vigh László országgyűlési képviselő, a járműipari tesztpálya fejlesztésével megbízott miniszteri biztos beszélt a Rákóczi utcát érintő közelmúltbeli beruházások kapcsán. Mindeközben szép épületekkel gyarapodott, köztük a Zrínyi Miklós Gimnázium épületével, ami előtt a sajtótájékoztatót tartották. Mint mondta, a Rákóczi utca átalakítása ezzel nem ért véget, hiszen a közeljövőben alkalmassá teszik az autonóm valamint az elektromos járművek közlekedésére. Az úttestet bekamerázzák, különféle érzékelőkkel szerelik fel, hogy a járműipari tesztpálya konstruktőrei megfigyelhessék, tesztelhessék, miként közlekednek járműveik. A jövő városát építik, melynek szerves része lesz a Rákóczi utca is, hangsúlyozta végül.
Kerékpárút létesítésével, a gimnázium és az első világháborús emlékmű felújításával folytatódik a program
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy az önkormányzat, a Zalavíz Zrt. és az önkormányzati társulás beruházásaiban szennyvíz- és csapadékcsatorna- valamint ivóvízvezeték-rekonstrukciót hajtottak végre. A fejlesztés érintette az elektromos hálózatot is, melynek költsége együttesen 200 millió forintot tett ki. A közműépítéseket követő útburkolat-helyreállítást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végezte 150 millió forintból, így összesen 350 millió forintot fordítottak a Rákóczi utca megújítására.
A polgármester közölte azt is, hogy a folytatásban 15 kilométernyi kerékpárutat építenek meg a Rákóczi és a Hock János utcákban 2019 végére. A beruházás több mint egymilliárdos költségét a TOP-programból biztosítják. Reményeik szerint megújul a gimnáziummal szembeni első világháborús emlékmű is, mely céllal pályázatot nyújtottak be az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottsághoz. 2019-re, fennállásának 125 éves évfordulójára a Zrínyi Miklós Gimnázium épülete is megszépül 430 millió forintos beruházás révén.
Mórocz József, a Magyar Közút megyei igazgatója arról beszélt, hogy ennek az útszakasznak már 2004-2005-ben meg kellett volna újulnia, de az önkormányzat és a magyar állam által biztosítandó források csak most álltak rendelkezésre. A beruházás során két réteg aszfalttal látták el az úttest, amit újraszegélyeztek, továbbá felújították a buszmegállóhelyeket. Két forgalmi változást vezettek be a gyalogosok védelme érdekében. Nem lehet balra kanyarodni a Rákóczi utcáról a Jókai útra, illetve ha a gyalogos megközelíti a járdát, hogy átkeljen, az automataérzékelő villogni kezd a gépjárművezetőket figyelmeztetve. A Dózsa György utcai kereszteződésben egy balra kanyarodó sávot alakítottak ki, ellensúlyozva a Jókai úti tiltást.
Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő köszönetet mondott a beruházás megvalósítóinak és kivitelezőinek, és örömét fejezte ki, hogy tovább szépülhet körzete az itt lakók javára. Bali Zoltán, az önkormányzati társulás elnöke, valamint a szomszédos körzet önkormányzati képviselője szintén méltatta a 350 millió forintos beruházás és az elkövetkező fejlesztések jelentőségét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban