Vezető hírek
Szőlő- és szüretünnep Csonkahegyháton
A termés bekerült a pincékbe, a hordókba
A menet – teherautók, traktorok, hintók bevonásával – a település központjából indulva járta körbe a falut, a résztvevők pedig több helyen táncos műsort adtak. Az instrukciókat szokás szerint a kisbíró adta meg, ám előtte Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos mondott köszöntőt. Kiemelte: köszönet jár Csonakhegyhátnak, hogy szüreti felvonulást tartanak, hiszen azzal ápolják a magyar hagyományokat.
- Idézzük csak fel, hogy mit is ünneplünk! Tavasz elején megmetsszük a szőlőt, hagyunk egy-két szemet, hogy jó legyen a termés. Aztán jó néhányszor permetezünk, kapálunk, megnyírjuk a tőkét, s figyelünk a növény minden egyes rezzenésére. Aztán ha természet is úgy akarja, következhet a betakarítás, a szüret. A szüreti felvonulás pedig ennek a munkáknak a dicsőítése, annak, hogy a szőlőtermesztés sikeres volt, a termés bekerült a pincékbe, a hordókba. Külön öröm, hogy Csonkahegyháton minden korosztály felvonult a gyermekektől a nagyszülőkig. Ez jól mutatja a település lakosságának összetartását is – fogalmazott.
Szavait követően Kustán Gyula polgármester kívánt jó szórakozást mind a fellépőknek, mind a közönségnek.
- A hagyományos búcsú kikopott a rendezvények sorából, azt szinte már senki nem tartja. Nem úgy a látványos és vidám szüreti felvonulás, ami immár tizenkét esztendeje kedvelt program Csonkahegyháton. 2012 óta részt vesznek rajta a felnőttek és gyermekek egyaránt – fogalmazott. – Az előkészületek már korábban elkezdődtek, dekorált szalmabálák hirdették, hogy a településen bizony felvonulás és mulatság várja a lakosságot és a vendégeket.
A kisbíró beszédét követően mindenki járműre pattant, majd a menet végigjárta a falu minden részét. Több helyen is műsort adtak a művészeti csoportok, köztük a Göcsej Szegek Néptánc Együttes, a Kis Szegek Néptánc Együttes, a Csöpp Szegek Néptánc Együttes. Visszatérve a kiindulás ponthoz, következett az „össznépi” fesztivál, mely nagy sikert aratott a közönség körében.
- Fontos, hogy mindenki a legjobb tudása szerint készült a szüreti felvonulásra, ez a garancia arra, hogy egy rendezvény jól sikerüljön – tette hozzá Kustán Gyula. – Igyekeztünk, hogy változatos programot állítsunk össze, a helyi, illetve térségi csoportok mellé vendégelőadókat is hívtunk. Idén Mrakovics Bernadett és Mrakovics Emil örökzöld slágereit hallgathatta a közönség. Nem maradt el a közös vacsora sem, mindenkit vendégül láttunk.
Ezután műsort adott a helyi lányok-asszonyok alkotta Retro táncegyüttes, majd a vidám nap zárásaként indult a bál, aminek zenéjét a Fantasy Duó szolgáltatta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Fórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatása -
rovatunk hírei
Kirándulás a grafika rejtelmeibeHetés vendégül lát - Bödeháza 2025Pszichofilmklub - Egy százalék indiánA bomlás virágai - Így éltünk a 80-as évekbenZalaegerszegi KalandGreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, KonferenciaÍró-olvasó találkozó Schmöltz MargittalA Hetedik és a Bluesbox közös koncertjeFüstös íz - Pátyerkó László kiállítása a Dóka Éva PincészetbenVarázsházikó 2024/2025 – Kiállítás és Közönségszavazás top 10
A bomlás virágai - Így éltünk a 80-as években címmel nyílt kiállításIfjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanA ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairól