Vezető hírek
Több mint egy milliárdos útfejlesztés
Teljes útrekonstrukció és csapadékvíz-elvezetés kiépítése Kiskutason
Mórocz József, Vigh László és Halász Gábor
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elmondta, hogy az útfelújítás a Magyar Falu Program keretében a Magyar Közút Nonprofit Kft. beruházásában valósul meg 970 millió forintból. Kiemelte, hogy ezzel az egy projekttel olyan összegű forrás érkezett a településre, mint még soha. Az út már jócskán hagyott maga után kívánnivalót, így rekonstrukciójával több évtizedes probléma oldódik meg nem csak Kiskutas lakói, de a szomszédos Nagykutason élők, valamint a környéken ténykedő mezőgazdasági vállalkozások számára. A magyar állam támogatásának köszönhetően minőségi úton közlekedhetnek, amely nagymértékben növeli a járművezetés biztonságát.
Halász Gábor, Kiskutas polgármestere azt mondta, régi nagy álmuk válik valóra, hogy ilyen szép úton lehet megközelíteni a falut. Szerencsés helyzetben vannak azáltal is, hogy az út rekonstrukciója időben összekapcsolódhat a csapadékvíz-elvezetés megoldásával, amelyre 65 millió forintot nyert az önkormányzat. A két projekt egy harmadikkal is kiegészül, hiszen Kálócfapuszta településrészen egészen a mellékút csatlakozásáig tudják majd leaszfaltozni az úttestet. Erre a Magyar Falu Programból nyertek közel 8 millió forintot.
Mórocz József, a Magyar Közút Zrt. Zala megyei igazgatója elmondta, nyáron kezdték meg a kivitelezést a 7404-es számú mellékút 4,1 kilométeres szakaszán. Hideg remix eljárással új pályaszerkezetet építettek 6 méter szélességben, amelyre 5-7 centiméter vastagságban került rá az első aszfaltréteg. Az úttest jövő tavasszal kapja meg második, 3,5 centiméteres záró aszfaltréteget. Az érintett szakaszon kimélyítették az árkokat, felújították a régi átereszeket, illetve újakat létesítettek kapcsolódva a falu elején megvalósuló csapadékvíz-elvezetési munkálatokhoz. Mint mondta, már most olyan minőségű az út, amelyen bátran lehet közlekedni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak