Vezető hírek
Új autóbusz-pályaudvar és kerékpárút
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt konzorciumvezetője az önkormányzatunk, de számítunk partnereinkre, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-re (ÉNYKK) továbbá a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-re – mondta Horváth László polgármester.
– Régóta szerettük volna a város közigazgatási területén lévő kerékpáros létesítményeket egy jól átjárható hálózati kapcsolatba szervezni, illetve régi vágyunk volt, hogy a busszal közlekedők számára is elkészüljön egy komfortos pályaudvar, amelyben minőségi utasforgalmi szolgáltatásokkal találkozhatnak az ide betérők. Azért is örülünk, mert a beruházásnak közvetlen gazdaságfejlesztési, illetve foglalkoztatási kapcsolódású hatása is van.
A vissza nem térítendő támogatás mintegy 80 százalékát az új autóbusz-pályaudvar építésére költjük. A felújításra már régóta megérett régi épületegyüttes helyébe az ÉNYKK új, modern, a XXI. század követelményeinek mindenben megfelelő létesítményt alakít ki. Kialakítanak hat induló, valamint három érkező autóbuszbeállót, menetrendi tájékoztató monitorral felszerelt várótermet, jegypénztárat és információs irodát. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló fejlesztés megkönnyíti a városban és a járás 48 településén élő polgárok életét, javítva a közösségi közlekedést, támogatva a munkaerő-mobilitását.
A Béke utcában építjük ki az új, kétméter szélességű, több mint egy kilométer hosszúságú kerékpárutat, amely összeköti a lentikápolnai bicikliutat az ipari zónával, valamint a gyógyfürdővel. Így biztonságosan megközelíthetőek lesznek a település olyan munkahelyei, cégei, vállalatai, ahol a legnagyobb számban dolgoznak munkavállalók, ahogy a csesztregi, a lovászi és a novai közép- és nagyvállalatok is. A 2020. február végéig megvalósuló projekt keretében 21 kerékpártárolót létesítünk, valamint mozgást népszerűsítő, szemléletátalakító kampányokat is rendezzünk az iskolások, illetve a kerékpárral közlekedők számára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon