Vezető hírek
Új kerítés és közösségi tér épül a Zrínyi-gimnáziumnál
Az eredetihez hasonló stílusban újul meg a kerítés
A beruházás részleteiről Bali Zoltán alpolgármester, Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő, Kajári Attila, a zalaegerszegi tankerület vezetője és Schneider János, a gimnázium igazgatója számolt be a közelmúltban egy sajtótájékoztató keretében.
A kerítést elbontják, majd újat építenek az eredetihez hasonló stílusban (Fotó: Pánczél Petra)
Többek között elhangzott: a kerítés 41 méter hosszan, a lábazattal együtt újul meg. A fejlesztésnél arra törekednek, hogy az eredetihez hasonló stílusban épüljön meg az új kerítés. Annyi változás lesz, hogy a kaput beljebb hozzák a belső járdavonaltól, hogy a Rákóczi utca felől könnyebb legyen a ki- és behajtás.
Az új kapu hátrébb kerül a járdavonaltól (Fotó: Pánczél Petra)
Böjte Sándor hozzátette, hogy a projekt második ütemeként, a Kovács Károly Városépítő Program részeként megújul a gimnázium előkertje is. Új burkolatot kap a közösségi tér, megtisztítják a szobrokat és a zöldfelületet is rendezik, bővítik. A beruházás összköltsége 95 millió forint, és a szeptemberi iskolakezdésre fejeződnek be a munkák.
Látványterv (Forrás: Facebook/Bali Zoltán)
Az iskola igazgatója, Schneider János elmondta: örül, hogy az önkormányzat és a tankerület összefogása révén sor kerül a régen várt beruházásra. Bár az építkezés jár némi kellemetlenséggel, de ez egy olyan áldozatvállalás, aminek van értelme és látható eredménye.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen