Vezető hírek
Városvédők a településképi rendeletről
A civilek a fél éve hatályban lévő szabályozás pozitívumairól és hiányosságairól is értekeztek. Az ülésen jelen volt Bálizs Andrej főépítész is. Czeglédy András, a városvédők elnöke az ülés előtt lapunknak úgy nyilatkozott: pozitívum, hogy az arculati kézikönyv feltárja a város értékeit, ami alapján megszületett a településkép védelméről szóló rendelet is. Az is jó, hogy nemcsak a műemléki környezet és a szigorúan vett belváros védelme, hanem az attól távolabb eső városrészek is szabályozás alá kerültek. A városvédők szerint azonban van egy-két hiányosság, amire érdemes felhívni a figyelmet.
Pozitívumok és hiányosságok
Hunyadi utca-Kosztolányi utca sarok. A civilek szerint az épülő ház nem illik az utcaképbe.
Nem egyértelmű például, hogy egy-egy soron következő épületrekonstrukció kapcsán a város miképp kíván reagálni a múltban (évtizedekkel ezelőtt) elkövetett hibákra. Vagyis amikor a régi, kisvárosi épületek mellé modern, többszintes házak épültek. Annak idején a legnagyobb hibák ott következtek be, ahol az új épületek mérete jelentősen eltért a városképet addig meghatározó házak léptékétől (például Kovács Károly tér, Kossuth utcai szalagház, kórház fő épülettömbje). A kontrasztok kiegyenlítése fontos lenne, de úgy, hogy az egyes épületek stílusa, az adott történelmi, építészeti korszakot tükröző homlokzati elemek azért ne változzanak drasztikusan a rekonstrukciók által.
Az elnök szerint ráadásul manapság is el lehet követni ugyanilyen hibákat. Nem túl szerencsés például a Kosztolányi-Hunyadi utca sarkán most épülő társasház mérete. A háromszintes épületet a Hunyadi utca léptékéhez igazították, ám a Kosztolányi utcai „villasor” stílusát és városképi jelentőségét nem vették figyelembe. Így egy durva váltást érzékelhet a szemlélő az utcaképben. Sokszor a tulajdonosok és az építészeti igények erőszakolják ki ezeket a környezetet feszítő megoldásokat – fogalmazott.
A civilek nemcsak ezekre a problémákra szeretnék felhívni a városvezetők figyelmét, hanem arra is, ha például valamelyik műemléki, vagy helyi védelem alatt álló épület állaga romlik, és a tulajdonos nem tesz semmit az épület védelme érdekében. Bár a mostani szabályozás egyik előnye az, hogy az úgynevezett településképi kötelezési eljárás keretében a polgármesternek módjában áll felszólítani a tulajdonost az állagvédelemre.
A városvédők ülésén szóba kerültek a köztereken lévő, az utcaképet sokszor zavaró, elcsúfító pavilonok, reklámfelületek, illetve acél szerkezetű távvezetékoszlopok is. A jövőben ezekre a problémás területekre is szeretnék felhívni az önkormányzat és az itt élők figyelmét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen