Vezető hírek
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével díjazták Fekete Gizit
Elismerés a Hevesi Sándor Színház egykori művészének
Talán még sokan emlékeznek rá, hogy Fekete Gizi a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egyik alapítója, aki elsőként Éva szerepében tűnt fel Az ember tragédiája című színműben, mely a színház első nagyszínpadi bemutatója volt. A darabot a színházalaptó Ruszt József rendezte.
Jobbról Fekete Gizi, Az ember tragédiája Évájaként (Forrás: MNL Zala Vármegyei Levéltára)
A művész a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd egy ideig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. 1977-től 1982-ig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, itt került szakmai kapcsoltba Ruszttal, aki 1982-ben többekkel együtt Zalaegerszegre hívta. Fekete Gizi 1990-ig volt a zalaegerszegi színház tagja, majd férjével, a szintén színművész Rácz Tiborral visszatértek Szegedre.
Fekete Gizi (Forrás: Szegedi Nemzet Színház; https://www.szinhaz.szeged.hu/tarsulat/fekete-gizi)
2004-ben aztán Ruszt József ismét megrendezte Zalaegerszegen a közismert Madách-művet, mégpedig majdnem az eredeti szereposztással. Így Éva szerepére újra Fekete Gizit kérte fel, aki az előadás kedvéért vendégművészként egy kis időre újra a zalai közönségnek játszott; sokak örömére.
Forrás: delmagyar.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen