Vezető hírek
André Zoltán munkáiból nyílt kiállítás a Pannon Egyetemen
„A rajzok egy ideális, képzelt világba vezetnek el minket. A fotók és a festmények bepillantást adnak a természet és az épített környezet szépségeibe.”- vezette fel a 32 képet bemutató kiállítást Fehérné Fehér Piroska marketing referens.
A tárlatmegnyitóra a megyeszékhely kiemelkedő művészei is eljöttek, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város képviseletében pedig Velkey Péter kulturális főtanácsadó vett részt az ünnepségen.
Az ünnepélyes megnyitón Decsi Péter megbízott főigazgató köszöntötte az érdeklődőket, aki beszédében utalt arra, hogy a Zalaegerszegen végzett hallgatók 80 százaléka a megyében helyezkedik el, míg André Zoltán hosszú budapesti tartózkodás után tért vissza Zalába.
A folytatásban a kiállítás ötletgazdája és főszervezője, dr. Bérces Edit főiskolai docens köszöntötte a jelenlévőket. A kiállítást dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum tudományos igazgatója nyitotta meg.
- André Zoltánnak az alkotásain, az elvonatkoztatásnak, az absztrakciónak a különböző fázisai jelennek meg. Ezek az épületek egy idő után egyre inkább összemosódnak, vibrálnak, összeolvadnak, már nem lehet pontosan tudni, hogy most ezeket az épületeket hogyan is látjuk, oldalról vagy felülről. Mintha alaprajzok lennének; teljesen elvonatkoztatott és absztrakt formát öltenek - fogalmazott dr. Kostyál László. Kiemelte, hogy ezek a képek, melyek ideál városokat ábrázolnak mindenekelőtt nyugalmat és békességet árasztanak, és ez különösen fontos a mai világunkban.
Az ünnepi alkalmat a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola növendékeinek előadása foglalta keretbe, akiket Zumbók-Jakobovics Nikoletta vezényelt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán