2020.09.26., szombat - JusztinaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Korszerű infrastruktúra, retro-hangulat

2020. június 15. hétfő, 15:59
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
Megújul, hangulatában azonban mégsem változik az Art Mozi – vagyis az egykori Ady Mozi – nagyterme. Mint ismert, egy TOP-pályázatnak köszönhetően, 138 millió forintos ráfordítással közösségi-és rendezvénytérré alakul az egykori moziterem. A Keresztury VMK által működtetett intézményben egy korábbi fejlesztéssel már korszerűsödött a régi „kettes terem”, ami azóta is betölti az épület mozi funkcióját. Ettől – illetve egy akadálymentesítéstől – eltekintve, az 1958-as nyitás óta gyakorlatilag nem újult meg az épület.

A nagytermet pedig már jó ideje nem is használják filmvetítésre. A mostani projektnek köszönhetően azonban egy többfunkciós rendezvénytérré alakul át a régi terem.

Jól halad az Art Mozi nagytermének felújítása

A lámpatesteket már kicserélték

A rekonstrukció azért is fontos, mert a hely, és az egész moziépület immár kultúrtörténeti jelentőségű. Az ötvenes évek végén az ország egyik legkorszerűbb mozipalotájának számított, ahol szélesvásznú filmeket vetítettek, mégpedig a legmodernebb hangtechnikával. Ha a korabeli tudósításoknak hinni lehet, akkor elmondható, hogy a budapesti Corvin mozi után a zalaegerszegi volt az első filmszínház, mely négy csatornás hang közvetítésére volt alkalmas. A kiváló akusztika mellett egy gombnyomással átalakítható volt a vetítővászon szélessége, a nézőteret pedig „teknő” alakúra tervezték. A terem bármelyik pontjáról 45 fokos szögön belül rá lehetett látni a vászonra. Természetesen annak idején a filmszínház a kor kívánalmainak megfelelő világítást is kapott. Ez maximális üzemben óránként 70 kilowattot fogyasztott, vagyis többet, mint Zalaegerszeg egész közvilágítása ugyanennyi idő alatt.

Egyelőre az állványzat és  a por uralja a teret

A moziépület – különösen a nagyterem – évtizedeken keresztül meg is felelt eredeti funkciójának, és sokáig kiszolgálta a város filmrajongó közönségét. Sokaknak vannak szép emlékeik a hellyel kapcsolatban. Balaicz Zoltán polgármester is örömtelinek tartja a mostani rekonstrukciót, hiszen mint azt érdeklődésünkre elmondta, az épület még mindig fontos kulturális színfoltja a városnak. Őt is sok kedves emlék köti hozzá. Szívesen emlékszik vissza általános iskolás korából a nyári matinékra. Ekkor látta először a Fekete tulipánt és az E.T.-t is, amitől valamiért nagyon félt. Később rendszeresen látogatta Szaknyéri András videotékáját, Becs János néhai mozigépész pedig a családjuk régi barátja volt. Filmvetítésekre és közösségi programokra egyaránt alkalmas az épület, ezért is jó, hogy a TOP-pályázatnak köszönhetően végre megújulhat a nagyterem.

A belvárosi mozihoz persze egy jellegzetes dizájn is tartozik, amit sokan ma már csak retro-hangulatnak hívnak. Drávecz Szabolcsot, az Art Mozi vezetőjét arról kérdeztük, hogy ez mennyiben módosul, vagy marad meg? Mint mondta: pozitív irányú változások lesznek, ám sok apró, kedves részlet megmarad. Bővül a színpad, a régi gipsz álmennyezetet elbontották, az új mennyezet szerkezete hőszigetelést kapott, korszerűsödik a fűtési- és villamosrendszer és egyúttal a világítás is. Az új, minimalista stílusú, mennyezetbe süllyesztett lámpatestek már fel is kerültek a régi lámpabúrák helyére. Ezzel egy sokkal modernebb világítástechnika biztosítja majd a fényeket. A nézőtérre pedig visszakerülnek a régi székek is, persze megtisztítva.

Az eredeti székek kerülnek vissza a lyukak helyére, csak kitakarítva, megtisztítva

- A vetítővászon azonban lekerül a színpadról, hiszen ez a terem már nem moziteremként funkcionál a jövőben. A pályázat értelmében ugyanis egy többfunkciós közösségi- és rendezvénytérré alakul. Ezt szolgálja majd az új színpadtechnika is. A háttér itt a kívánalmaknak megfelelően fekete lesz, és felkerül egy úgynevezett traverz is a színpad fölé, ahová a nagyobb produkciók fény- és hangtechnikai berendezéseit lehet majd szakszerűen rögzíteni – fogalmazott a mozi vezetője.

A polgármesteri hivatal műszaki osztályának szakreferense, Rozmanné Hoss Gyöngyi hozzátette: a fejlesztések ellenére megmarad a nagyterem megszokott hangulata. Az ötvenes évek végén ugyanis egy szórt burkolattal, vagyis egy speciális festéssel kölcsönöztek „szőrös” jelleget a falnak. Ezt a látványt, textúrát szerették volna megőrizni, hiszen hozzátartozik a nagyterem stílusához. Továbbra is megmaradnak az oldalfal ívelt mintái, amiknek akusztikai szerepe is volt annak idején, és ez így lesz a jövőben is. A falburkolat színe – mely az alaphangulatért felelős – nem változik, csak egy frissítést kap. A bordó, narancs és piros árnyalat továbbra is meghatározó lesz. A mennyezeten már el is kezdődtek a festési munkálatok, lassan láthatóvá válik a színazonos felület.

A retro-hangulat és a korábbi színvilág megmarad

- Ha a látogató belép a felújított helyiségbe, reméljük továbbra is retro-hangulatot fog érezni, de már egy korszerűbb kivitelben. Mondhatjuk azért is, mert a közösségi tér fűtését és szellőztetését is új berendezéssel biztosítjuk – tájékoztatott a szakreferens.

Drávecz Szabolcs azt is elárulta: mivel ebben a teremben mozifilmek vetítésére már hosszú évek óta nem mutatkozik igény, a cél az, hogy egy többfunkciós rendezvényterem jöhessen létre. Annál is inkább mert még mindig ez a város legnagyobb nézőtérrel rendelkező helyisége.

- Az elmúlt időszakban vetítés helyett meghonosodtak itt már olyan népszerű programok, mint a Dumaszínház, vagy a különféle pszichológiai estek. Ezek megtartása mellett szeretnénk minél sokszínűbb és nagyobb rendezvényeket szervezni és befogadni; a különféle ismeretterjesztő előadásoktól kezdve, a koncerteken át egészen a színházi produkciókig. Reméljük, hogy a közönség örömmel fogadja majd a megszépült termet. Jó hír, hogy a rekonstrukció – ha minden az eddigi tempóban halad – már idén ősszel befejeződhet, hiszen a koronavírus-járvány szülte kényszerű leállás miatt, majdnem két hónappal előbb megkezdődhettek a munkálatok – tette hozzá.

Az előcsarnokot nem érinti a fejlesztés (a háttérben Rozmanné Hoss Gyöngyi és Drávecz Szabolcs)

Megtudtuk: a mozi előcsarnokát nem érinti a fejlesztés, hiszen ez a pályázat most csak a nagyterem felújítására ad lehetőséget. Így az épületbe lépve – Ady Endre szobrával együtt – a megszokott látvány fogadja majd a látogatókat. A büfével továbbra is egy térben kap majd helyet a jegyárusítás, nemrég pedig kialakítottak egy Kult-Info sarkot is, ahol a városi programok mellett némi olvasnivalóval is szolgálnak a betérőknek… Persze csak ha véget ér a járványidőszak, és ismét kinyithatnak a mozik. 
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK