Göcseji Aratónapok

népies
Nován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot
A vidék, a falvak megmaradását segíti, s a hagyományokat is őrzi a novai aratónap. Mindez nagy érték – hangzott el a rendezvényen melyet idén 35. alkalommal tartottak.

egyszervolt
A kétkezi munka becsületéről
A novai Göcseji Aratónapokon idén 34. alkalommal elevenítették fel az egykori falusi élet legfontosabb eseményét, a megérett gabona fáradságos munkát igénylő kézi aratását. Mielőtt az aratóbandák kivonultak volna a búzatáblához, megnyitották a 7 év – 7 érv – 7 tárgy című kiállítást a Gönczi Ferenc Művelődési Otthonban.

népies
Dombérozó hetedszer, aratónapok harmincnegyedszer
Népzene, néptánc, népi építészet, képzőművészet, koncert, gasztronómia – ez a VII. Göcseji Dombérozó programkínálata, amely július 7-e és 16-a között várja az érdeklődőket a zalai tájegység 33 településének nyitott portáin. A rendezvénysorozatról a Göcseji Falumúzeumban tartottak sajtótájékoztatót.

népies
A múlt és az elődök tisztelete
Nován 33. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat tarlófutó versennyel, kaszakalapálással valamint aratási étel- és italbemutatóval egybekötve. A kenyérgabona kézi betakarítása nem csak fáradtságos munka, de a régmúltban nagy volt a tétje, fontos volt, hogy egy szem se menjen kárba, hiszen az élet, az étel múlt ezen.

kultúra
Dombérozás 32 településen
Hatodik alkalommal kerül sor a Göcseji Dombérozó rendezvénysorozatára július 8-a és július 17-e között 32 település részvételével. A tájegység kulturális értékeit felvonultató rendezvényt eddig a novai aratónapokkal együtt nyitották meg. Az eseménynek most a Göcseji Tudásközpont Zalaegerszegi Helyi Termék Piac ad otthont.

népies
A novai aratónapokkal a dombérozóba
Nován a hét végén 32. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat. A kétnapos rendezvény fókuszában hagyományosan a régi falusi élet egy szeletének megismertetése állt a népi kultúra értékeinek bemutatása mellett. Egyúttal nyitányául szolgált a 32 települést érintő 5. Dombérozó rendezvénysorozatnak, amely a Göcseji tájegység gondosan őrzött sajátos értékeit tárja a látogatók elé tíz napon át.

közélet
Göcseji Dombérozó
A Göcseji Dombérozó idén harmadik alkalommal – július 14–22. között – várja az érdeklődőket a tájegység 24 településének változatos programkínálatával. Élő bika road show, Népi játékok olimpiája, táj jellegű ételek kínálata és megannyi érdekesség a rendezvénysorozatban, melyhez Zalaegerszeg is csatlakozott.

népies
Ahogyan régen arattak
A novai Göcseji Aratónapok azon megyei rendezvények egyike, ami hosszú múltra tekinthet vissza. A kézi kaszás arató- és cséphadaró verseny 2018-ban jelentős jubileumhoz érkezik, ugyanis 30. alkalommal fogják megrendezni. Az elmúlt hét végén a 29. aratónap részesei lehettek a kis- és nagybandák, akik közül a zalabaksaiak egyetlen alkalmat sem hagytak ki.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kampusz Cinema (1), Látásfogyatékosok Egyesülete (2), Gólyaavató (2), dr. Kürnyek Róbert (1), római kori leletek (4), Balaton Kongresszusi Központ és Színház - Mozi (7), Párnacsata (1), Medgyaszay Ház (122), Karácsonyi műsor (25), Balaton Színház, Kacsóh terem (10), IFA-kutatási program (1), Lotus Retro (1), Újévi Gála (4), Orbán Viktor miniszterelnök (6), Orbányosfa (3), rajzverseny (2), dr. Szarka Lajos (1), Magyar Sporttudományi Társaság (1), Kajak-Kenu Roadshow (1), Balatoni strandok (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)