Vezető hírek
Négy az egyben fotókiállítás
Tájak, természetképek, emberábrázolások
Az 1962 óta működő klub jelenlegi elnöke, Zsirai Károly mutatta be lapunk kérésére röviden a tárlatot.
- Nem volt kötött téma, valójában a klubból négy tag hozta el az általa választott fényképeit, melyeket most egyszerre, egymás mellett mutatunk be. Én 2009 óta vagyok tagja a klubnak, azóta számos, legalább évi egy kiállításunk volt már. Míg korábban inkább augusztus végén, a Magyar Fotógráfia Napján állítottunk ki, most ezt az időpontot – alkalmazkodva a kiállítóhelyhez – áttettük novemberre.
- A kiállítóknak vannak-e kedvenc témái?
- Igen, bár egyre magasabb szinten dolgoznak ezekkel. Literári doktor (dr. Literáti-Nagy Ferenc) és Ekler László a tájképek, természetfotók elkötelezettje, Bors Lajosné Kati az állatokat szereti megörökíteni, én pedig pályázatokon szoktam indulni, a modernebb képek és az emberábrázolás híve vagyok – mondta Zsirai Károly, aki többek között egymásra exponált fotókkal igyekezett érzéseket megjeleníteni.
- A fotóklubról mondana néhány szót?
- Az aktív tagság mindig cserélődik, a fiatalok tanulás vagy családalapítás miatt szoktak elmenni. Az Alsójánkahegyi Kulturális Egyesületnél (Szent László utca), van a székhelyünk. A találkozókon megosztjuk a tapasztalatainkat, megnézzük egymás képeit, van, aki szívesen elárulja az alkalmazott techinákat is.
A kiállításon, melyet Seres Péter fotóriporter nyitott meg, az alkotók kis bemutatkozó szöveget is mellékeltek, így a „későn jövők” sem maradnak információk nélkül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett