Vezető hírek
Tanáregyéniség és nyelvészprofesszor
Kiállítás Pais Dezső életéről
A kiállítással kapcsolatban Stárics Roland ötletgazda, a gimnázium igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta: két részből tevődik össze a most bemutatott anyag. A tárlókban Pais Dezső személyes tárgyai, relikviái, valamint az iskolai évekhez kapcsolódó dokumentumai láthatók. De jelentősebb művei és a róla szóló kiadványok is bemutatásra kerülnek. A falakra kihelyezett tablók pedig a nyelvész életútját, tudományos munkáját, ezenkívül a szülőföldhöz, Zalához és Zalaegerszeghez fűződő viszonyát is reprezentálják.
A szövegekből kiolvasható, hogy nemcsak igazi tanáregyéniség volt, hanem a hazai nyelvtudománynak is az egyik legmeghatározóbb személyisége.
- A kiállítással azt is meg szeretnénk mutatni a mai gyerekeknek, hogy egy kicsi vidéki városból, Zalaegerszegről elindulva, igenis lehetséges országos sikereket elérni, tudományos karriert befutni. Pais Dezső emberi értékei, Zalához való kötődése, tudományos és pedagógusi munkája ma is érték, ami példaképül szolgálhat a jövő nemzedékének – fogalmazott az igazgatóhelyettes.
A kiállítás anyagát egyrészt a Pais család bocsátotta az iskola rendelkezésére, hiszen a tárgyi emlékek zöme tőlük származik. Látható például Pais Dezső kalapja, kesztyűje, korabeli írógépe, de legendás testtartását megjelenítő karikatúrák is. Ezenkívül a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a Göcseji Múzeum munkatársai biztosítottak dokumentumokat a tárlathoz. A tablók kifejezetten a mostani bemutató alkalmából készültek, s a Zrínyi Miklós Gimnázium tantestületének közös munkáját dicsérik.
A rendezésnél szempont volt, hogy a klasszikus prezentáció mellett megfeleljenek a mai kor kívánalmainak, így a diákok QR-kódok segítségével is információkhoz juthatnak.
A január 31-ig látogatható kiállítást Gecse Péter alpolgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az eseményen a Pais család néhány tagja is jelen volt. A rendezvény végén a résztvevők koszorút helyeztek el a nyelvész szobránál, mely az iskola udvarán áll.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között