Vezető hírek
Velencei koponyák, Müller Imre képzőművész kiállítása
Memento mori –„emlékezz a halálra”!
A Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága szervezésében nyitották meg a Mindszentyneum földszinti előadótermében Müller Imre Velencei koponyák című időszaki kiállítását. A megnyitó elején Havasi Bálint főigazgató köszöntötte a résztvevőket.
- Ez a kiállítás számomra nemcsak az elmúlás szimbólumát mutatja be, hanem arra is bátorít, hogy rohanó világunkban álljunk meg egy-egy pillanatra, kukkantsunk be az élet nyüzsgő, kavargó karneváli színpada mögé, és gondolkodjunk el életünkön - fogalmazott a főigazgató.
Lechner Mónika, Müller Imre képzőművész testvére a tárlat címét, azaz a Memento mori kifejezést járta körül.
- Az egyszerűnek tűnő kifejezés az egész európai szellemiség gyökereihez vezet vissza bennünket. Hiszen a halállal, az elmúlással számtalan író, költő, filozófus, történész hagyott hátra nemcsak maradandót, hanem az emberek gondolkodását évezredeken át meghatározó gondolatokat - fogalmazott beszédében.
Müller Imre köszöntőjében a kiállítás anyagáról elmondta, hogy a látogató látni fogja önmagát a képekben, koponyákban, és Velence varázslatos világát az olajfestményeken keresztül.
A kiállítást Szijjártó-Nagy Szilvia, Szijjártó Péter külügyminiszter felesége nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a magyar kultúra kiemelkedő alkotásokra képes, és ezt a világ minden szegletében tudják. Ezúttal a művész saját szülővárosában mutatja be alkotásait. Egy olyan városban, ahol találkozik a jelen és a jövő, illetve egy sikertörténet részesei vagyunk – fogalmazott.
A megnyitón részt vett Balaicz Zoltán polgármester és Müller Imre édesanyja is. A hivatalos megnyitó után a közönség átsétált a szomszédos Göcseji Múzeum első emeletére, ahol egy hónapig tekinthető meg Müller Imre kiállítása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen