Vezető hírek
A bútorfestés praktikái
Ingyenes szakkörök Gébárton
Lapunk a bútorfestő foglalkozásra látogatott el, ahol Prokné Tirner Gyöngyi koordinálásával első lépésként ecsetkezelést gyakoroltak a hallgatók. Akik szó szerint a tevékenységbe belefeledkezve, néma csöndben adták át magukat a kézügyesség fejlesztésnek.
A kívülről kicsit monoton mintamásolás ad biztos ecsethasználatot idővel. Javítani ugyanis ezt a technikát nem lehet. Rá kell tehát érezni a mozdulatokra, az ecset nyomáserősségére, a jó tartásra – mondta a szakkörszervező. A tanulást egyébként központi videó oktatóanyag segíti, de az apró trükkökhöz mégiscsak jól jön a szakember jelenléte. Idővel, a kéthetenkénti szakköröknek köszönhetően, aztán kulcstartót, fa tolltartót, vendégköszöntő táblát és más tárgyakat is díszítenek majd a résztvevők.
- A mai Magyarország területén Komáromban élt a legtöbb asztalos bútorfestő, mivel a Tátrából a folyókon sok faanyagot szállítottak errefelé. Volt, amikor 200 festő asztalos is dolgozott itt. A Duna mentén terjedt el elsőként ez a technika, melynek az egész országban hagyománya lett. Növényi ornamentika, szimbólumok, egyházi jelenetek, néha bibliai szövegek, még ritkábban emberábrázolás is megjelent – mondta Prokné. – A mennyezetkazetta pedig a református valláshoz kapcsolódik. Így főleg Erdélyben jellemző. Zalában festett kazettás mennyezet egyedül a szentgyörgyvölgyi templomban van, illetve Gaál János népi iparművésznek köszönhetően a kézműves házat is dísziti.
Prokné Tirner Gyöngyi (balról) a szakkörösökkel
Hozzátette: Gaál János a Népművészet Mestere, a határon túli pedagógusok táborában tartott oktatást e témában Gébárton, ekkor készültek ezek az alkotások. Büszkeség, hogy tanítványai között ma már népi iparművész is van. A mostani ingyenes szakkörre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy tervbe vették egy állandó szakkör indítását, akkor remélhetőleg viszontláthatják majd Gaál Jánost is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen