Vezető hírek
Vendégségben Bödeházán
Hetés értékeinek bemutatásával
A kerekperecsütő hölgyek társaságában (jobbra) Vigh László és Bedő Andrea
Délelőtt búcsúnapi szentmisét tartottak a kápolnában, majd 14 órától kezdetét vette a forgatag a faluháznál kézműves termékek vásárával, a bútorfestő szakkör kiállításával és kulturális műsorral. A megnyitón Vigh László országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Méltatta, hogy a rendezvény immár 15. alkalommal biztosít lehetőséget olyan értékek, kézzel készült dísz- és használati tárgyak valamint élelmiszerek bemutatására, amelyek erre a magyar–szlovén határ menti térségre jellemzők. Kiemelte, a mindössze 50 lakosú Bödeháza mostani vezetése folytatja az elődök által megkezdett hagyományt, és évről évre nagy látogatottság mellett rendezi meg a programot.
Bödeháza is részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott, Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért elnevezésű programban, amelynek keretében bútorfestő szakkört indíthattak öt fővel. Az ott készült munkákból nyílt kiállítás a faluházban, mégpedig interaktív módon. Kozmáné Vadász Viktória, a kisgörbői Asztalosfabrik műhely egyik tulajdonosa festett le két széket – ahogy Bedő Andrea, Bödeháza polgármestere fogalmazott –, ízelítőt adva arról, hogyan lehet megmenteni egy régi értéket. Hangsúlyozta, minden olyan érték megtartása fontos számukra, amelyek identitásukban hozzájuk tartoznak. Így ez a két szék is, mint ahogy a kerekperec-sütés, a mézeskalács-készítés, a kerámiázás, valamint a borkultúra.
A bútorfestő kiállítást Kuglics Gábor, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Vármegyei Igazgatóság módszertani referense nyitotta meg. Gratulált a bödeházi bútorfestőknek, és arra buzdított, jelentkezzenek a következő szakköri kiírásra.
Horváth Edit, a Dedi Kreatív Műhely vezetője, a szakkör oktatója szintén gratulált tanoncainak. Dicsérte lelkesedésüket, hogy túljutottak a kezdeti nehézségeken, amit a vonalvezetés okozott. A kiállítás mutatja, szép munkák születtek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban