Vezető hírek
Milejszeg értékei zalaegerszegi kiállításon
Ezúttal Milejszegről érkeztek a kiállítók, mely aprócska település Pajta Galériájával és programjaival egyre nagyobb jó hírre tesz szert művészberkekben és az igényes kikapcsolódást keresők között.
Az alkotókat Nemes László (jobbról) festőművész köszöntötte.
A falu apraja-nagyja eljött a kiállítás megnyitóra, ahol Fonyadt Róbert polgármester ismertette a Milej és Rózsásszeg összevonásából keletkezett település történetét, nevezetességeit, hagyományait. A művészeti élet mellett híresek a hozzájuk tartozó Kandikóról, mely Göcsej legmagasabb pontja, illetve gyümölcstermesztésükről. Mivel minden háznál van gyümölcsfa elismerésben is részesültek, említette meg többek között a polgármester, miközben köszönetet mondott a bemutatkozási lehetőségéért a ház vezetőjének, Bognár Ákosnak.
Vigh László országgyűlési képviselő a falvakban lévő értékek fontosságára hívta fel a figyelmet. Nemes László festőművész pedig az alkotóknak gratulált munkáikhoz.
Többféle stílusban mutatkoztak be a milejszegi alkotók
A tárlaton vegyes technikájú alkotások láthatók január végéig. Salamonné Heé Mariann mézeskalácsokkal, Salamonné Tüttősi Ildikó textilszobrászattal, mandalákkal, Bandur László és Görbe László festményekkel, Nagy András görbefa bútorokkal és dísztárgyakkal, a helyi rajzszakkör tagjai pedig jobb agyféltekés rajzokkal álltak a közönség elé.
A megnyitón közreműködött Nagy Tímea, Rusz Dániel és Raschella Kimberly.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen