Vezető hírek
Páka példásan fejleszti faluját
– Lenti város gesztorságában Nova, Lovászi, Szécsisziget, Csesztreg és Páka is részt vett abban a konzorciális turisztikai pályázatban, amelynek egyik nyerteseként 16 millió 764 ezer forintot kaptunk – osztotta meg a a rekonstrukcióval kapcsolatos örömhírt Lukács Tibor polgármester. – A támogatási szerződés aláírása előkészítés alatt van. Ha ez megtörténik, kiválaszthatjuk a vállalkozót, aki megújítja a mostanra leromlott állapotba került épületet. A nyáron árajánlatot kérünk, és ősz végére szeretnénk készre jelenteni a beruházást. A pályázat tartalmazza illemhely és szalonnasütő kialakítását, a zsúptető megújítását, a szalufák, a gerendázat cseréjét, sározást, meszelést. Az itt bemutatott korabeli használati darabok egy részét a könyvtárba menekítettük, hogy az esetleges beázások ne tehessenek kárt a tárgyakban.
A modernizált kiállítóhely – reményeink szerint – turisztikai attrakcióként vonz majd legalább évi kétezer turistát. Irányító táblákat fogunk kihelyezni, lesznek digitális eszközök és még a régi viseleti ruhadarabokat is magukra ölthetik, egy fényképkészítés erejéig a látogatók. A tájház értékeit egy alkalmazott fogja bemutatni az érdeklődőknek. A pályázat jókor érkezett, mert önerőből nem sikerült volna a teljes beruházás.
A Hegyalja és az Ady utca aszfaltozását az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása céljából kiírt pályázaton elnyert 20 millió forint összegből valósítottuk meg. Az utak két oldalát mészkőhengerezéssel szélesítettük. A Dózsa György utcában az árok tisztítását, a mederrendezést is elvégeztük, de a művelődési ház műanyag padlóját is csúszásmentes műgyanta padlóra cseréltük.
Elbírálás alatt van egy TOP-os pályázatunk, melynek segítségével a fogorvosi rendelőt modernizálnánk. Itt külső homlokzatfelújítást, hőszigetelést, nyílászárócserét is végeznénk megújuló energiahasznosítással. A belső átalakításokat, a bútorzat cseréjét, a műszer- és gépbeszerzést, a mozgásukban korlátozottakat segítő rámpa és illemhely kialakítását is kezdeményezni fogjuk. Ősszel kiderül, hogy megvalósíthatjuk-e régóta dédelgetett tervünket.
Konzorciális formában, a falunk gesztorságával, a környék községeivel karöltve szeretnénk mezőgazdasági gépeket beszerezni. Traktor, fűkasza, toló- és húzólap is szerepel a beszerzendő eszközök listáján.
A START közmunkaprogramba kilenc munkavállalóval idén először vágtunk bele. A régi iskolakertből létrehoztunk egy zöldséges-veteményes kertet, ahol krumplit, zöldborsót, retket, vöröshagymát, paprikát, paradicsomot, uborkát termesztünk egy óriás fóliasátorban. Mindezeket a helyi iskola konyhájának értékesítjük. Ha a kertben már elfogytak a teendők, a brigád a közterületet gondozza.
Augusztusban a fővárosunkat is bemutatva vendégül látjuk majd a németországi Wesendorf testvértelepülésünk delegációját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst -
rovatunk hírei
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhúst top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésTóparti festőkurzus GébártonEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenJáték a mázakkal, magas tűzönHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton