Vezető hírek
Pásztorhagyományok Napja a Gébárti-tónál
Karcolás technika és kutyagerinc faragás
Mesterségbemutatókkal, népi kézműves játszóházzal, színpadi programmal és kiállításokkal várták az érdeklődőket az esős idő ellenére is, mely csak részben korlátozta a rendezvény megvalósítását. A nap eseményeiről Kiss-Molnár István, a ház újonnan kinevezett vezetője tájékoztatta lapunkat. Bőven volt mit felsorolni a népi iparművészek és a pásztorhagyományokhoz kapcsolódó mesterségek kapcsán. A teljesség igénye nélkül látni lehetett karcolás technikát (szarukürt és kobaktök), kutyagerinc faragást, mellyel bogrács alátétek készültek, faragott botot, pásztor szobrokat, faragott furulyát. A népi játszóházban pedig többek között textil pásztort készíthettek a gyerekek.
A műsorban ifj. Horváth Károly népzenész, a népművészet ifjú mestere pásztor hangszereket szólaltatott meg, beszélt a pásztorok kultúrájáról, életérzéséről. Később a Völgyi Bandával állt színpadra, ahogy a Botfai Citerások és az Üstökös Családi Kompánia is. Ez utóbbi produkció érdekessége, hogy a bábszínházat vegyítik a népzenével, néphagyománnyal. Ezúttal a Szent Mihály napi állatbehajtás és az ahhoz kapcsolódó elszámoltatás és juss osztás volt a témája az előadásnak. A programhoz kapcsolódó kiállítások tárlatvezetőjeként találkozhattunk újra a ház korábbi vezetőjével Prokné Tirner Gyöngyivel.
Kiss-Molnár István elmondta, az év további részében a szokásoknak megfelelő programokat kínálja majd továbbra is a ház, vagyis a tematikus, havonta egyszeri mesterségbemutatókat, népi játszóházakat és kiállításokat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala