Vezető hírek
Szent Iván-éjen a tűz körül
A két egyesület tagságát másfél éves barátság és közös programok kötik össze, elsősorban a népzene-néptánc vonalán.
- A pethőhenyei rendezvényt már kezdjük kinőni, itt Besenyőben nagyobb a tér, meg rossz idő esetén fedett helyre is tudtunk volna menni. Régen táncoltunk már és nagyon jó alkalom volt erre a Szent Iván-éj – mondta Gaálné Nagy Annamária, a Tarsoly Egyesület részéről. – Moldvai körtáncokkal készültünk, ezeket sokan ismerik, gondoltuk használjuk ki az alkalmat, hogy tűz körül járjuk el, ez amolyan ínyencség. A Szent Iván-éji szokások 50-60 évvel ezelőtt kezdtek kikopni, tehát már a mi generációnk sem élhette át, mégis vállalkozunk az újraélesztéshez, kicsit a mai korhoz „konvertálva”. Leginkább szerelmi varázslások és gyógyító mágiák fűződtek a naphoz, de Baksa Edit néni részletesebben is ismertette a szokásokat. Többek között a fiatal lányok koszorút kötöttek a fejükre és a szerelemre vágyók, párt keresők átugrották a tüzet. A férjemmel mi is tüzet ugrottunk, mintegy a fogadalmunk megerősítéseként. Mert ez erre is jó alkalom, mellyel rajtunk kívül sok pár élt még. Főleg, ha látják ezt a gyerekeink, nekik is biztonságot ad, hogy a szüleik tűzön-vízen egymás kezét fogva együtt vannak. Ez nagyon fontos üzenet manapság, amikor olyan sok a válás – tette hozzá.
A rendezvényen bár szívesen láttak volna „külsős” érdeklődőket is, nagyrészt néptáncosok vettek részt. A rendezők remélik ez a kör bővülni fog, akár teljesen kezdők, egyedül érkezők is beállhatnak a körtáncba, melyhez az idén a Gyéres zenekar húzta a talpalávalót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen