Vezető hírek
Termékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások
Évindító sajtótájékoztató a zalaegerszegi Göcseji Tudásközpontban
Feladataik szerteágazóak, a ház többfunkciós. Zömmel saját programjaik vannak (partnerük ebben a Göcseji Kézműves Egyesület), de különféle rendezvényeket is befogadnak – hangzott el.
Minden hónap második szombatján termékvásárral egybekötött, tematikus hagyományőrző nappal várják a vendégeket. A február a Mézes Balázs Nappal indul, de a hónap során Farsangi Parádéval is készülnek, bemutatva a jeles naphoz kapcsolódó népszokásokat. A február 10-i farsangi mulatságon fánkvásár, macskurázás, táncház és álarckészítő verseny színesíti a kavalkádot. Március 9-én a nemzeti ünnepre készülve a kokárdakészítés kerül fókuszba, április 13-án pedig a II. Palánta Fesztivál várja a közönséget. Májusban gyermeknappal, júniusban pedig a III. Göcseji Kézműves Nappal készülnek.
Sümeginé Horváth Anita és Nikitscher Bernadette
A ház folyamatosan otthont ad kiállításoknak is; a tavasz folyamán négy alkotó részvételével fonalmandalákból nyílik tárlat, majd fotókiállítás és foltvarró kiállítás következik. Ezt követően pedig a Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott nyolc szakkör munkájából nyílik közös tárlat, ASZAKKÖR címmel. Az első félévet Nikitscher Bernadette nemezelő (a Göcseji Tudásközpont szakmai koordinátora) kiállítása zárja.
Sümeginé Horváth Anita arról is beszámolt, hogy folyamatosan működnek a szakköreik (grafika, papírcsík-technika, kezdő kosárfonás), és a nyitott kézműves műhelyeik (kerámia, bőrdíszmű, szövő, nemezelő, csipkeverő, foltvarró, kosárfonó). Ezeken kívül a Nemzeti Művelődési Intézet is támogat nyolc szakkört. Közülük hármat a Göcseji Kézműves Egyesület, hármat a Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület és kettőt a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervez. Mindez jól jelzi a ház nyitottságát, és hogy több szervezettel sikerült partneri kapcsolatot kialakítaniuk az elmúlt másfél évben.
A kézműves foglalkozásokra óvodásokat, iskolásokat is várnak, akiknek nyáron napközis tábort is szerveznek. Folytatódnak az intézmény előadássorozatai: az Agrocity Gazdabolt jóvoltából az öko- és biogazdálkodás lesz a középpontban.
Az igazgató arról is beszámolt, hogy elkészült a tankonyhájuk, mely egy nagy lehetőség számukra. A jövőben szeretnének főzőkurzusokat és workshopokat rendezni. A tudásközpont épületében működik pékség és étterem is, így folyamatosan élet van a házban. Az aktuális kiállításaikat napközben is bárki megtekintheti. A helyi termelőket pedig továbbra is várják, hiszen van lehetőség arra, hogy napi szinten kitegyék portékáikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus