Vezető hírek
Tulipános Bálint-nap a Göcseji Tudásközpontban
Tombolán nyert szerelem és a paprikából Jancsika
Tulipános Péntek címmel rendeztek programot február 14-én a Göcseji Tudásközpontban. A ház igazgatója, Sümeginé Horváth Anita, a megnyitón a Bálint-naphoz kapcsolódó magyar és római ősi hagyományokról beszélt. Az ókori Rómában nem minden szokás volt boldogító, tisztító szertartás részeként a papok szíjjakkal ostorozták a fiatal nőket, rituális verésként. Mások tombolán nyerhettek szerelmet. Az ifjú férfiak ugyanis kisorsolták a hajadon lányokat, akikkel akár komolyabb kapcsolat is létrejöhetett. De a férjek már ekkor is virágot vittek feleségüknek. A lányok pedig szerelmi jóslásban bizakodtak.
A magyar „pogány” szokások is szóba kerültek. Ezek nem a szerelemmel álltak összefüggésben, hanem inkább a betegek imádkoztak gyógyulásért, illetve mivel tavaszváró nap volt, a jó termés érdekében végeztek rituálékat.
Az intézményvezető kiemelten beszélt egyik kedvenc költőjéről, Balassi Bálintról, a jeles reneszánsz emberről. Alkotói vénában Petőfi elődjének nevezik, a szerelemben azonban nem volt szerencsés, bár ciklusba rendezett szerelmi költészete jelentős. Mindezt három múzsa ihlette.
A tulipán, a magyar nép díszítőművészetében mindig is fontos jelkép volt; mint a nőiesség, és a szerelem szimbóluma kapott helyet e napon. E világi és szakrális „embléma” számos népművészeti tárgyon őrződött meg. Hímezték, faragták, szőtték, ahogy a népköltészetben is sokszor feltűnik. Kiss Nóra etnográfus beszélt minderről részletesen. A Göcseji Kézműves Egyesület tagságának köszönhetően többféle technikával alkotni is lehetett kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Papírból, textilből, anyagból, nemezből, sőt süteményként is virultak a tulipánok a kezük nyomán. Gyermekkorunk kedvenc rajzolós játékát is újraélesztették, így a mai gyerekek is jól szórakoztak a „tulipánból paprika” kezdetű rajzoltató mondókával.
Az édes életet ezúttal linzerek tették teljessé. Sárközi Máté szakács vezetésével 110 sütemény készült és fogyott hamar.
A programot a Radnóti utcai óvodások műsorra színesíttet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadás -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett