Vezető hírek
Balatoni látomások tárlat
Csók István, Egry József, Halápy János, Borsos Miklós, Bernáth Aurél, Csiszár Elek, Mészöly Géza, Mikus Gyula, Udvardi Erzsébet művei mellett a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Festő Szakosztályának alkotásai láthatók a kiállításon, melyet Németh Péter, a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója nyitott meg.
A megnyitón Farkas Ignác Jászai-díjas színművész közvetítésével elhangzottak Egry József gondolatai, naplórészlete, a Balaton megörökítéséről. Ebben a képeslevelezőlap-szerű, sablonos, felszínes ábrázolás helyett, a „belső” megjelenítésére bíztat. Úgy fogalmazott, a Balaton gazdag szín és vonalvilágában minden festő megtalálhatja a neki megfelelőt, nem lehet belőle iskolát csinálni. Nem a Balatont, hanem annak világát festem, vallja. Aki csak a naplementéket és a hullámokat látja, az még nem ismeri a Balatont. A párás fényeket, melyek átalakítják a reális formákat, a délibábos jelenségeket is láttatni kell.
A tárlaton meggyőződhetnek a látogatók, hogy a Balatont kívül-belül jól ismerő alkotók munkái mutatkoznak meg. Őket, a „Magyar Tenger” ihlette művészeket köszöntötte dr. Vadvári Tibor alpolgármester is. Elmondta, a természethez bármikor fordulhatunk, és mi zalaiak szerencsések vagyunk ebben, az erdők mellett, a Balaton is a közelünkben van. Végül, köszönetét fejezte ki a tárlat létrejöttéért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen