Vezető hírek
Díjat nyert Amerikában Lendvai Kristóf filmje
Az egyesült államokbeli fesztiválon az előválogatás után 107 film került a versenyprogramba. A középiskolások mezőnyében mindössze öt alkotást jelöltek, köztük Kristóf angol felirattal, Halfway címmel versenyző filmjét. Az oklahomai filmes versenyt idén hetedik alkalommal rendezték meg március 5. és 8. között. (https://www.reddirtfilm.com/copy-of-2020-official-nominees-list) A Kristóf által elnyert trófeát a szervezők ígérete szerint rövidesen eljuttatják Magyarországra.
Részlet a játékfilmből
A Félúton első, és rögtön nemzetközi díját még novemberben az olaszországi Bariban nyerte el. A legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták ugyanis Bellus Attilát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészét a kisjátékfilmben nyújtott alakításáért. Az Under The Stars International Film Festival negyedik, Scorsese Edition elnevezésű fordulójában lett díjazott a filmben Endrét alakító színművész.
Februárban, szintén Olaszországban, a római Prisma Independent Film Awards válogatásába ugyancsak bekerült a Félúton angol feliratos verziója.
* * *
A 18 éves nagykanizsai gimnazista filmje komoly társadalmi problémával, a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról. A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei hangos veszekedések közepette válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. Útközben különféle emberekkel találkozik, mire a végén rádöbben, hogy neki mégis haza kell mennie.
A szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette.
A film megvalósítását a nagykanizsai és a zalaegerszegi önkormányzat mellett többen is segítették, főként zalai cégek, intézmények és szervezetek.
A film 2019. augusztusi zalaegerszegi és nagykanizsai díszbemutatója óta Szombathelytől Barcsig számos általános és középiskolába kapott meghívást, hogy rendhagyó irodalomórák keretében tekintsék meg és beszélgessen róla a diákok. Az elmúlt hónapokban Bécstől Londonon át Los Angelesig még több mint 30 nemzetközi filmfesztiválra is eljutott a nevezése.
* * *
Kristóf 2018-ban készült filmje, a szintén zalaegerszegi színművészekkel forgatott Majdnem eltoltam 2019 szeptemberében harmadik díjat nyert a komlói III. Hét Domb Filmfesztivál diákfilmes kategóriájában, októberben pedig bekerült Szolnokon az 50. Alexandre Trauner ART/Film Festival válogatásába. Még 2018-ban különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a XIV. Göcsej Filmszemlén versenyen kívül, díszvendégként mutatták be, illetve szerepelt a 6. Savaria Filmszemle és a 15. Vas-Film versenyprogramjában. 2018 áprilisában - egyedüli magyarként ebben a kategóriában - bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába, illetve beválogatták a londoni Lift-Off Film Festival First-Time Filmmaker versenyébe is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között