Mindszenty zalaegerszegi éveiről mesélt Stróber László

Rendhagyó tárlatvezetés a Zarándok nap alkalmából

A város védőszentjéhez, Mária Magdolnához kapcsolódó Zarándok napi programsorozat részeként, Stróber László Pehm József zalaegerszegi pályafutását idézte fel, mégpedig a helyi plébániahivatal és hitélet szemszögéből. De az atya sok személyes történettel is fűszerezte előadását.

Bevezetésképpen elmesélte, hogy sokszor teszik fel neki azt a kérdést, hogy milyen érzés Mindszenty utódának lenni, ám ő nem e gondolatok mentén végzi munkáját, és nem hiszi azt, hogy összehasonlítható lenne kettejük személye, pályafutása. Ráadásul Pehm József egy teljesen más történelmi korszakban volt Zalaegerszeg plébánosa, és teljesen más egyéniségek is. Abban talán megegyeznek, hogy körülbelül egyforma magasak, nem híztak el, az urat szolgálják és túl sokat futkoznak a napi teendők miatt – fogalmazott viccesen. Azt is bevallotta: mikor plébános lett, nem gondolta, hogy ilyen sok gazdasági kérdéssel kell majd foglalkoznia.

Pehm Józseffel kapcsolatban többek között elmondta: tény, hogy szigorú volt, emellett egy sajátos, kissé fanyar humor jellemezte. Egyszerre építette a hitéletet és a várost, hiszen számos épület kötődik a nevéhez. Mindig megvolt az oka annak, hogy mit miért tesz, de sosem volt öncélú. Nagyon szerényen élt és az önsanyargatás sem állt távol tőle; sokszor aludt a földön, és nagyon keveset evett. A ruházkodás terén is a visszafogottság volt rá jellemző: egy pár cipője és egy reverendája volt. Felismerte, hogy a zalaiak egy jó része analfabéta, ezért tanítórendet (Notre Dame) hívott a városba. Támogatta a szegényeket, elesetteket, ezért is volt kezdeményezője az Oncsa-házak felépítésének, de az idősgondozásra is figyelmet fordított. Sok történet kering róla, aminek oka az is, hogy mély alázattal, keménységgel és talán túlzó szigorral állt a hit kérdéseihez. Nehezen tűrte a pontatlanságot, a tiszteletlenséget, vagy a kirívó viselkedést, öltözködést. Arról máig beszélnek a városban, hogy egy hölgynek az egyik mise elején le kellett vennie a fejéről a (Pehm József szerint) feltűnő, túl nagy karimájú kalapját. 

Stróber László azt is elmesélte, hogy amikor 1948-ban Mindszentyt elfogták, akkor Zalaegerszegen mindenki megijedt, ezért itt készült írásainak egy részét megsemmisítették, hogy ne kompromittálhassák ezekkel is. Főleg a lelki dolgokról, hitről szóló személyesebb feljegyzései tűntek el.

A plébános megjegyezte: hogy mikor ő került hivatalba, természetesen már nem tapasztalta azt a fajta üldöztetést és elnyomást a rendszer részéről, mint ami az 1950-es, ’60-as éveket jellemezte. De a ’80-as évek középen azért néhányszor még őt is a „szőnyeg szélére állították” és áthelyezéssel fenyegették, mert hittan tábort szervezett gyerekeknek, és fiataloknak. Aztán valahogy sosem érkezett meg az értesítés az áthelyezésről. Évekkel később derült csak ki, hogy ki volt a „megmentője”. Érdekességképpen azt is felidézte, hogy a nagytemplom közelmúltbeli felújításakor olyan eldugott vezetékeket találtak a szakemberek, melyek arra engednek következtetni, hogy lehallgatókészülékek voltak a templomban.

Mindszentyre visszatérve végül hozzátette: elmondható, hogy abban a történelmi helyzetben apátplébánosként is, és később bíborosként is igazi papi lelkülettel dolgozott a közösségért, és mindvégig az imádság embere maradt.