Vezető hírek
A BGE zalaegerszegi karát választottuk!
Papp Bence már végzett hallgató ez utóbbi szakon szerezte meg a diplomáját. Szívesen emlékszik vissza az egyetem által kínált lehetőségekre, így a finnországi tanulmányútra, az üzemlátogatásokra, amelyek a szakmai fejlődést segítették. "Talán a legfontosabb mérföldkő az egyetemi tanulmányaim alatt az volt, amikor Arató Ádám csoporttársammal és dr. Gubán Miklós dékán úr irányításával egy TDK pályamunkát készítettünk el logisztika témában, mellyel az OTDK-n első helyezést értünk el." - mondta Bence. A megszerzett tudást és kompetenciákat jól tudja hasznosítani munkahelyén, a Zalaco Sütőipari Zrt.-nél, ahol egy új vállalatirányítási rendszer bevezetése zajlik jelenleg.
Beszélgetés zalai hallgatókkal a GKZ vonzerejéről
Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy karunkról az idei tanévben is 14 pályamunka ért el helyezést a BGE Tudományos Diákköri Konferenciáján, melyből 11 az OTDK-n is megmérettetésre kerül 2021-ben- emelte ki a kar dékánja.
Papp Bence, Varga-Lengyeltóti Szilvia, Tóth Máté, Balázs Bence, Szabó Kinga, Jóna Péter
Varga-Lengyeltóti Szilvia öt TDK dolgozatot készített tanulmányai alatt, és többször továbbjutott országos versenyre is. Szilvia február végén veheti át diplomáját a pénzügy mesterszakon. "Mindig igyekeztem tanulmányaim mellett más tevékenységekben is részt venni, így a közösségi életben is aktív szerepet vállaltam. Az MKT hallgatói szervezetben szakmai és kulturális programok szervezésében szereztem tapasztalatot, találkozhattam az üzleti élet kiválóságaival, de kipróbálhattam vezetői készségeimet is. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy már az alapképzéses diplomám átvétele előtt megkezdhettem munkámat a Zalavíz Zrt-nél, controlling területen. A családias légkörnek köszönhetően az oktatókkal is sokkal szorosabb kapcsolat alakult ki. Itt szinte mindenki ismer mindenkit, szemben a nagy egyetemekkel, ahol el lehet veszni a több ezer hallgató között. A hallgatói szervezetekben végzett közös munka, az együtt végigizgult versenyek, a jó hangulatú egyetemi bulik, a különböző konferenciákon való részvétel igazi csapattá kovácsolt minket össze. Az együtt átélt élmények számomra örök emlékek maradnak - mondta Szilvia.
Tóth Máté és Balázs Bence a Zrínyi Miklós Gimnáziumból érkeztek, és már első éves hallgatóként sikerrel mérettették meg magukat a TDK-n és az OTDK-n, valamint több szakmai versenyen. "Persze mindez nem valósult volna meg motiváló és inspiráló oktatók nélkül, akikre mindig számíthattunk. Kiemelten vonzóak számomra azon szakmai tárgyak, ahol gyakorlatorientált megközelítésre törekszenek tanáraink" - egészítette ki Máté.
Nagyon jónak tartom, hogy az idei tanévtől az Erasmus programok keretében külföldön is tanulhatunk - mondta Balázs Bence, 2. évfolyamos duális hallgató, aki 3 hallgatótársával márciusban a grazi Karl-Franzens Egyetem Társadalom- és Gazdaságtudományi Karán tölthet el egy szemesztert sikeres ösztöndíjpályázatuknak köszönhetően. Dr. Gubán Miklós hozzáfűzte: ettől a félévtől a GKZ-ra is érkeznek külföldi diákok Ghánából és Albániából. Az angol nyelvű kurzusokba a magyar diákok is bekapcsolódhatnak, ezáltal fejleszthetik nyelvtudásukat.
Szabó Kinga a duális képzés előnyeit emelte ki. „Ez egy nagyon jó tapasztalat-szerzési, de egyben kiemelkedő pénzkereseti lehetőség is. Úgy vélem, a GKZ kiemelkedik abban, hogy remekül összehangolta ezt a képzési formát az akadémiai képzéssel. A munkahelyi operatív tevékenységek mellett minden félévben egy-egy projektfeladatot kell kidolgoznunk a vállalati szakemberek segítségével. Ezeknek köszönhetően is fejlődünk, és növekszik versenyképességünk a munkaerőpiacon."
Végül Jóna Péter gazdálkodási és menedzsment alapszakon kiváló eredménnyel végzett hallgató az utolsó, úgynevezett gyakorlati félévre hívta fel a figyelmet. A nem duális hallgatók ugyanis ebben a szemeszterben tudják az elméletben megtanultakat a gyakorlatban is megtapasztalni egy adott szervezetnél. Péter meglátása szerint, amennyiben valaki jól teljesít a gyakorlati idő alatt, úgy állásajánlatot is kaphat.
A cikkben megszólaltatott hallgatók valamennyien kiemelték: az is erős érv a GKZ mellett, hogy a mindennapi megélhetés sokkal költséghatékonyabb, mint Budapesten vagy más nagyvárosban. A kiemelkedő, jó teljesítményt nyújtó diákok számtalan ösztöndíj-lehetőséggel élhetnek. A zalaegerszegi lakóhellyel rendelkezőket a város saját ösztöndíjprogramjaival is támogatja. Végül, de nem utolsó sorban a zöld környezet, és a fenntarthatósági értékek beépülése tovább növelik a GKZ varázst.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik