Vezető hírek
Agroturizmus Tanszék az országban elsőként
A MATE keszthelyi Georgikon campusa lesz a hazai központ
Dr. Szabó Péter, a tanszék vezetője elmondta: a mezőgazdaság és a turizmus összekapcsolása jelenti azt az agroturisztikai irányt, amiben Magyarországon óriási kiaknázatlan lehetőségek és potenciál van, és szeretnék ezt egyetemi szintre emelni. Az agroturizmus a mezőgazdasághoz, élelmiszer feldolgozásához, kézműves termékek előállításához kötődő élményszerű turisztikai tevékenységet jelenti. Az agroturizmus célja, hogy a turisták autentikus élményeket szerezzenek, megismerjék a helyi mezőgazdasági gyakorlatokat, és kapcsolatba kerüljenek a természeti környezettel.
Emellett hozzájárul a vidéki gazdaság diverzifikálásához és a helyi közösségek fenntartható fejlődéséhez. Hozzátette, amellett, hogy szeretnék újraindítani a turizmus-vendéglátás alapképzést Keszthelyen, terveik között szerep agroturizmus, fürdőturizmus szakirányú továbbképzés indítása, illetve a felnőttképzés területén további rövidciklusú képzések meghirdetése. Az agroturizmussal nem csak ezen a képzésen, hanem a szintén újra induló gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon is foglalkozhatnak a leendőbeli hallgatók.
A turizmus-vendéglátás alapképzés esetén kiemelt cél, hogy az ország leggyakorlatorientáltabb képzése valósuljon meg együttműködve a piaci szereplőkkel. Ennek érdekében kötnek a balatoni turisztikai régió meghatározó szállodáival, továbbá számos stakeholderrel együttműködési megállapodásokat még az idei évben.
- Keszthely-Hévíz és a Balaton kiemelt turisztikai desztináció, így bővelkedik gyakorlati helyekben. Hévíz közelsége miatt a képzés kiváló helyszín az egészségturisztikai terület elsajátításának, de ugyanígy az agroturizmus, a bor- és gasztroturizmus is kiemelt. A Szendrey-majorságban található az egyetem lovardája, mely nem kizárólag az állattenyésztő és a ménesgazda szakos hallgatók gyakorlati képzését biztosítja, hanem lényeges szerepe van a lovasturizmus oktatásában is – fogalmazott.
Dr. Szabó Péter beszélt az oktatási lehetőségekről is. Kiemelte: az idén 227 éves patinás intézményben természetesen a megszokott agrárképzésekre is lehet jelentkezni: felsőoktatási szakképzések közül gyógy- és fűszernövények, ménesgazda, szőlész-borász, alapképzésen állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági mérnöki, természetvédelmi mérnöki, gazdasági ás vidékfejlesztési agrármérnöki, turizmus-vendéglátás képzésekre lehet jelentkezni. Idén is indul az egyik zászlóshajó képzés, az agrármérnök osztatlan (10 féléves) képzés is.
- A MATE Georgikon Campusa kiváló helyszínt biztosít a turizmus-vendéglátás képzésnek – tette hozzá. - A Georgikon egy családias méretű, de Zala vármegye legnagyobb egyetemi campusa Magyarország egyik legnagyobb egyetemében. Sőt, az ország egyetlen egyetemi campusa, amelyik közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el. Keszthely egyszerre balatoni és egyetemi város. És ha már a helyszín: a hallgatók kiváló elhelyezést kaphatnak a Pethe Ferenc Egyetemi Kollégiumban, szinte egyedülálló az, hogy minden első helyes jelentkező felvételt nyer. A kollégium 420 férőhelyes, 3 ágyas szobák vannak külön fürdőszobával és szinte minden elérhető benne (konyhák, mosókonyha, fitness- és cardio- valamint konditerem, büfé, szórakozóhely, stb.).
A felvételi időszak egyébként november 15-én kezdődött, a keszthelyi képzésekre is a felvi.hu oldalon keresztül lehet jelentkezni. Az intézmény nyílt napokat is tart: 2024. december 6-án, január 24-én és február 8-án 10:00 órától a Pethe Ferenc Kollégiumban.
- A hagyományoknak köszönhetően Keszthelyen olyan sajátos légkör alakult ki, amiért valóban megéri Keszthelyen tanulni! Jelmondatuk: „Úgy élj és emlékezz, hogy a mi becsületünk őrzője vagy!” – fogalmazott dr. Szabó Péter.
További információk: georgikoncampus.uni-mate.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus