Vezető hírek
Amerika Nap a Báthoryban
Az országban már többször is meghirdették az Amerika Nap projektet. 2019-ben összesen négy középiskola nyert a pályázaton, köztük a zalaegerszegi Báthory. Mint azt Vadvári Marianna az iskola angoltanára, a program egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta: az Amerika Nap célja az, hogy megismertessék a gyerekekkel az amerikai kultúrát, életmódot és mindezek értékeit is.
A NASA-projekttől a hamburgerig
A diákok többféle süteményt is készítettek a rendezvényre
Az eseményre – melyen Gecse Péter alpolgármester mondott köszöntőt – ellátogatott Kevin Doyle amerikai diplomata, aki gazdasági és politikai ügyekkel foglalkozik. Ő előadást is tartott a diákoknak arról, hogy miképp került erre a pályára. A projekt másik célja az, hogy a gyerekek tájékozódhassanak az amerikai továbbtanulási lehetőségekről. Ennek részleteiről Falussy Boglárka, a veszprémi Amerika Kuckó szakértője szólt az érdeklődőknek.
Kevin Doyle diplomata tartott előadást
A tanítás nélküli, ám annál aktívabb és informatívabb napra az osztályok különféle projekteket is készítettek. Volt, aki zenei témában kutakodott, míg mások az amerikai őslakosok életmódjával, vagy épp NASA-val foglalkoztak részletesebben. De amerikai foci bemutató és kosárlabda is színesítette a programot. Ez utóbbira meghívták a ZTE kosárcsapatának amerikai játékosait is. Mivel az iskola egyik fő profilja a vendéglátás, nem maradhattak el a finomságok sem. Hamburger, muffin és sok más tengerentúlról származó édesség is az asztalokra került a diákok jóvoltából.
Egy óriási hamburger is vitrinbe került
A szervező hozzátette: az Amerika Nap apropóján egy egész témahéttel készültek, így az eseménysorozat már november 8-án elkezdődött egy jazz-slam poetry bajnoksággal. Ezenkívül fordítóverseny, Amerika-kvíz, nyelvi verseny és más játékos, ám tanulságos programok színesítették a repertoárt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés -
rovatunk hírei
„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70 top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a Széchenyisek