Vezető hírek
Hamarosan régi pompájában
Befejezéséhez közeledik a Zrínyi Miklós Gimnázium felújítása
Böjte Sándor Zsolt, Schneider János, Balaicz Zoltán, Vigh László és Kajári Attila
A Klebelsberg Központ támogatásával és koordinálásával két projekt valósult meg, illetve valósul meg a városban. Az Eötvös József Általános Iskola felújítása már elkészült, a Zrínyi Miklós Gimnázium energetikai rekonstrukciója pedig még tart, mondta a helyszíni sajtótájékoztatón Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója. A 677 millió forinttal támogatott beruházásban már elvégezték a fűtési rendszer korszerűsítését, a nyílászárók cseréjét. A munkálatok napelemrendszer telepítésével, szigetelésekkel és a homlokzat felújításával folytatódnak.
A város egyik legszebb épülete újulhat meg, hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Mint mondta, célként tűzték ki az összes gyermekintézmény felújítását városban, mely tekintetben Zalaegerszeg az egyik legjobban haladó a megyei jogú városok között. Sokat tettek azért, hogy ehhez a források is rendelkezésre álljanak. Az eredményes pályázatok a hivatalok munkájának is köszönhető.
Zalaegerszeg 1885-ben kapta meg a rendezett tanácsú város címet, melyet követően Kovács Károly, akkori polgármester nagy ívű városfejlesztési akciótervet hirdetett. Ennek egyik eleme volt a gimnázium létesítése, amely 1897-ben kezdte meg működését, idézte fel Balaicz Zoltán polgármester. Úgy vélekedett, az állami főgimnázium olyan patinás épületként látott napvilágot, amely jól tükrözte a millennium közeledtét kísérő optimista hangulatot. Azt sugározta, Zalaegerszegen olyan közösség álmodik a jövőről, amelynek fontos a tudás, a nevelés és az oktatás.
A város 2014-ben indított, bölcsődék, óvodák, iskolák felújítására vonatkozó programjában is a gyerekekre, a következő generációkra való figyelem jelenik meg. Mint mondta, nagyon jól haladnak a programmal. Az idei fejlesztések közül megemlítette a Dózsa-iskola, a Széchenyi-technikum, a Deák-technikum, valamint az Apáczai VMK tornatermének felújítását. Kiemelte, az épületek modernizálásával korszerű feltételeket teremtenek az oktatáshoz, amellyel a város és közössége jövőjét is biztosítják.
A Zalaegerszeg első gimnáziuma 1923-ban vette fel Deák Ferenc, majd 1950-ben Zrínyi Miklós nevét. Emléküket egy-egy mellszobor őrzi az intézmény udvarán, az építkezést irányító Morandini Tamás építész nevét pedig emléktábla. Böjte Sándor Zsolt, a térség önkormányzati képviselője ennek kapcsán úgy fogalmazott, Morandini egyik fő műve a gimnázium épülete, amely megérdemli, hogy régi pompájában tündököljön.
A környezet nevel, vélekedett Schneider János igazgató. Arra utalt, hogy diákjaik egy csodaszép, patinás épületben tanulhatnak, amely a város épített örökségének egyik fontos eleme. Mint mondta, a befejező szakaszához közeledő nagyszabású beruházás túlmutat a tanéveken és nyári szüneteken, hiszen még az ősszel kezdődő új tanévben is lesznek munkálatok. Reméli, hogy karácsony előtt már egy teljesen megújult, megszépült homlokzatú, és energetikailag is korszerű intézményről tudnak hírt adni. Végül köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a pályázattól a megvalósításig közreműködnek a Zrínyi Miklós Gimnázium rekonstrukciójában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épül -
rovatunk hírei
Budaházi 70+1 – születésnapi tárlat a Göcseji MúzeumbanSzemélyi kérdésekről is döntött a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület60 éve hunyt el Göcseji Pataki Ferenc festőművészMegújul a Viruló Kert Baráti EgyesületHoppláda a Griff BábszínházbanMikrozöldek a könyvtárbanHány köztéri szobor fér el a városban?A Honvédmenház története a Göcseji MúzeumbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanMegemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi Központban top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett