2025.06.15., vasárnap - Jolán, VidZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Katonai tábor gyerekeknek

2020. július 31. péntek, 16:49
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
Katonai Túlélő Tábort tartanak július végi kezdéssel, három hetes turnusban 5-12 éves gyerekek számára. Ezzel az újdonsággal tovább növelték a civil szervezők a lurkóknak szánt szórakoztató- és hasznos nyári időtöltések számát. Az első alkalommal meghirdetett programra a limithez képest kétszeres volt a jelentkezés.

A tematikus tábor vezetője meglepő módon egy fiatal hölgy, Domján Nikolett óvodapedagógus. Ő vállalta a napi program pedagógiai részét. A katonásabb vonal vezérei Pataki Zsolt és Nagy Attila, akik évekig a francia légióban szolgáltak. 

Nemcsak túlélésre, toleranciára is nevel

- Olyan tábort szerettünk volna Zalaegerszegen, amilyen még nem volt. Ehhez adott volt a tudásunk, tapasztalatunk, összedugtuk a fejünk és kitaláltuk a túlélő tábort, mellyel ki akartuk mozdítani a gyerekeket a komfortzónájukból – mondja Domján Nikolett.- Olyan túlélési ismereteket adunk, amelyet máshol nem tudnak megtanulni. A gyerekeket korosztály szerint három csoportra osztottuk, így differenciáltan mindenki a neki megfelelő feladatot kapja. De van, amikor kifejezetten előny a vegyes összetétel, a nagyobbaknak segíteni kell a kisebb párjukat. Egyébként is cél a segítségnyújtásra és csapatösszetartásra nevelés. 

Gerencsér Zoltán személyében birkózó edző is oktatja a gyereket

Az erdei túléléshez adja magát a kiváló helyszín, az Alsóerdő. Ide rendezték be a bázist, innét indul naponta a menet. Az erdőben tájékozódnak iránytűvel, térképpel, illetve mindezek nélkül; is imitált „eltévedés gyakorlaton”. Tanulnak kötélcsomózási technikákat, kötélen mászást és fára mászást egyaránt. Sátorkészítést, nyomkövetést, csapdaállítást, topográfiát. 

- Nagyon nagy a korosztály mozgásigénye, ehhez igazítjuk a tábort. Rugalmasak vagyunk a programban, ha egy játék nagyon tetszik, nekik, megismételjük és a spontán szembejövő dolgok, (például egy nagy cserebogár vagy egy elszakadt cipő) is változtatják a tervezetet. A nap végén mindenkinek magának kell kimosnia a saját pólóját mosószappannal. Így mindennap tiszta a saját nevükkel megfestett egyen póló. Vendégünk vadász, rendőr, mentős, birkózó edző. Tanulnak újraélesztést, illetve toleranciát, empátiát az érzékenyítő programokon. Ki kell fejteni a gondolataikat, véleményt megfogalmazni, csakúgy, mint minél inkább megismerni az erdő élővilágát. A természet szeretetére és tiszteletére szeretnénk tanítani, csapatmunkára, egymás megbecsülésére. Egy-egy nap értékeléssel, megbeszéléssel zárul, a véleményeket figyelembe vesszük a másnapi program kialakításakor. A tábor végén lövész nap van saját készítésű csúzlival és légpuskával. Este pedig a szülőkkel közös szalonnasütéssel záródik a hét – mondja Nikolett. 

A táborvezetők és a legkisebb táborlakó

- A nagy érdeklődére tekintettel lesz-e folytatás?

- Szeptembertől szombatonként tematikus napokat rendezünk. Aki szeretne csatlakozni, a közösségi oldal Katonai Túlélő csoportján keresztül teheti meg. 

A légiósok elmondták, van néhány kiemelkedő fizikumú gyerek, de a többségre ráfér az edzés. Az biztos, hogy az „ellátmány” ebéd az utolsó morzsáig elfogy, és otthon nem kell nyaggatni a gyerekeket a korai lefekvéssel sem. 

(A tábor szellemiségét mutatja az is, hogy néhány hátrányos helyzetű résztvevő számára ingyenes. )

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)