2024.10.06., vasárnap - Brúnó, RenátaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Torna- és vívócsarnok a Mindszentyben

2018. január 18. csütörtök, 18:34
Szerző és fotó: Antal Lívia
Újabb beruházás, mégpedig egy régen várt fejlesztés valósulhat meg a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, ahol új torna- és vívócsarnok épülhet a kormány elmúlt év végi támogatói döntése értelmében.

Balaicz Zoltán polgármester beszédében felidézte, hogy Mindszenty József 1919-től 1944-ig, 25 éven keresztül volt Zalaegerszeg apátplébánosa, akinek szellemi örökségét a megépítendő emlékközpontban is meg kívánják őrizni. A bíboros emléke előtt tiszteleg a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium is, éppen ezért tartották fontosnak, hogy a római katolikus szellemiségű oktatási intézmény tovább fejlődjön. Most egy álom válhat valóra, hiszen olyan torna- és vívócsarnok létesülhet, ami egyedivé, és valóban a Dunántúlon is, a vívósportág utánpótlási központjává teszi az iskolát. A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt években sokat tettek ezért, többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél lobbiztak, melynek köszönhetően megszületett a beruházáshoz szükséges 2 milliárd 540 millió forint odaítéléséről szóló kormányhatározat.

A kormány 2 milliárd 540 millió forinttal támogatja a beruházást

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a kormány miniszterei körében értő fülekre talált a 21. századnak megfelelő torna- és vívócsarnok megépítésének szükségessége a Mindszenty iskolában és gimnáziumban. Mint mondta, a magyar gazdaság erősödésének és a foglalkoztatási mutatók javulásának köszönhetően valósulhatnak meg a már beindított, illetve tervezett beruházások Zalaegerszegen is, ami összességében a magyar emberek teljesítményét dicséri. Végül méltatta az iskola oktatási színvonalát és keresztény szellemiségét, amellyel kitűnik a többi intézmény közül.

A Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend két alapítója már a 17. században megfogalmazta, hogy a fiatalokat nemcsak nevelni kell, hanem fizikai állóképességükre és erőnlétükre is oda kell figyelni, jelezte Francoise Debeaupte rendfőnök. Elmondta, már 2009-ben, amikor idekerült, szóba került az új tornaterem építése, hiszen azt szeretnék, hogy valamennyi diákjuk egészséges életmódot tudjon élni. Az iskola tornaterme 90 évvel ezelőtt épült, így valóban már régóta nem felel meg sem a testnevelésórákat, sem pedig vívóedzéseket tekintve. Ezért döntöttek úgy, hogy a fejlesztésük legfőbb irányát egy új torna- és vívóterem létesítése képezze. Az iskola 1993 újraindulása óta ad helyet a Zalaegerszegi Vívóegylet edzéseinek, melyen az iskola több diákja is részt vesz. A vívóegylet elnöke Darabos Géza építész, így egyértelmű volt, hogy őt kérjék fel az új torna- és vívóterem tervezésére. A rendfőnök végül köszönet mondott a projekt valamennyi támogatójának, mások mellett kiemelve Székely János szombathelyi megyéspüspököt. A rend úgy tekint erre a vívósportnak is korszerű körülményeket biztosító beruházásra, amellyel nemcsak az iskola, hanem a város és az egész megyei is gazdagodik, zárta gondolatait.

Csordás Róbert, az iskola igazgatója azzal folytatta, hogy a beruházás az ország, a város és az egyházmegye együttműködésének szép példája. Az új torna- és vívócsarnok létesítésének szükségességét jól példázza, hogy 1993-tól 2017-ig a kápolna adott helyet a tornaóráknak. A kápolnát tavaly felújították, így 25 év után végre abban a funkciójában működhet, amelyért megépítették. Ahogy 90 évvel ezelőtt az egész épületegyüttest a jövőnek építtette Mindszenty József; ez teljesülhet a decemberi kormányhatározat által.

Darabos Géza építész, a Zalaegerszegi Vívóegylet elnöke köszönetét fejezte ki a tervezés lehetőségért. Mint fogalmazott, egy nagyon jelentős sportkomplexum épülhet meg, ami a környező országokból is nagyon sok sportolót vonz majd a zalai megyeszékhelyre.

A sajtótájékoztatón rajtuk kívül részt vett Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő, Stróber László apátplébános és Sziráki István, a Mindszenty Iskoláért Alapítvány elnöke.

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK