Vezető hírek
Zrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai között
Közel 62 ezren tesznek érettségi vizsgát a következő hetekben
Június 5-én a magyar írásbeli vizsgával vette kezdetét az érettségi. Magyarból országosan középszinten 77.972 fő, emelt szinten pedig 2.278 tanuló ad számot tudásáról. A magyarérettségi két részből áll: az első részben egy feladatlapot kell kitölteniük és egy szövegértési feladatot kell megoldaniuk (20+40 pont) a diákoknak, a második részben műelemzést vagy esszét írnak (40 pont), amire 150 perc áll az érettségizők rendelkezésére.
Illusztráció (A zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium épülete. Forrás: ZalaMédia archív)
Az első rész szövegértés feladatában a diákok nevekről szóló szöveget kaptak, míg az irodalmi feladatlapban feltűnnek népszerű írók, szerzők, valamint memoriterek, fogalmak és stílusirányzatok, de rákérdeznek kötelező olvasmányokra is. A tavalyhoz hasonlóan idén is szereplők alapján kell felismerniük egyes műveket az érettségizőknek - írja az Eduline.
Az előzetes hírek szerint a középszintű érettségin Daniss Győző Raátz Judittal készült beszélgetése volt az egyik feladat. Az első részhez tartozó feladatlapban pedig stílusirányzatokat, műfajokat, fogalmakat kértek számon, de a kérdések közt feltűnt Arany János és Zrínyi Miklós neve is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen