Vezető hírek
Új könyvsorozatot indított útjára Mészáros T. László
Tájak és Ízek - Zalaegerszeg, Zala, Magyarország
Mint Mészáros T. László lapunknak elmondta, az újdonság az eddigi városkönyvekhez képest, hogy a benne lévő bemutató képek – szobrok, épületek, kulturális intézmények, események mellett, megjelenik a gasztronómia is. Egy vagy két oldalon keresztül zalaegerszegi éttermek mutatkozhatnak be ajánlataikkal, egy vagy két étellel, melynek receptjei a könyv végén lesznek megtalálhatók.
Elindult a kiadvány honlapja is, www.tajakesizek.hu címen, ezen már látható a zalaegerszegi könyvnek egy “demo” példánya, valamint a zalai könyv is. Emellett a könyvben szereplő éttermek és ételek is felkerülnek a honlapra. A meszifoto Facebook oldalán pedig a könyvkészítés folyamatába is bepillanthatnak az érdeklődők. A szerző, mint mondja, hatalmas képanyaggal rendelkezik Zalaegerszegről és Magyarország tájairól is, nem lesz könnyű a válogatás, talán ennél csak az ételek kiválogatása lesz nehezebb.
Zalaegerszeg városa is rendelt bizonyos példányszámot, megvásárolni pedig a Tourinform irodában lehet, ahol előrendelést is felvesznek, így az érdeklődők olcsóbban juthatnak a kötethez.
Éppen mai hír, hogy a Tájak és Ízek Magyarország egyik fő megrendelője a ZÁÉV Zrt, a könyvsorozat sikeres megvalósításában pedig Magyarország legnagyobb zászló gyártójával, a POLIFORM Bt.-vel működik együtt a fotós.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala